
Több irányból is érkeztek beszámolók az utóbbi időben a Transtelexhez arról, hogy erdélyi fiatalok különböző csoportjai rendszeresen jönnek át Magyarországra, és segítenek a Fidesz kampányban, többek között Pest megyei körzetekben is. A lap beszámolója szerint a részvételt rendszerint önkéntes politikai aktivitásként kommunikálják, a megszólaló diákok beszámolói viszont egészen más képet rajzolnak: a legtöbben nem elkötelezett aktivisták.
Az újságnak az elmúlt napokban több olyan fiatalt is sikerült megszólaltatnia, akik részt vettek ilyen utakon, és meséltek arról, hogyan szervezik ezeket, milyen feltételekkel dolgoznak, és hogyan lett belőlük magyarországi kampánykopogtató. A történetekből az rajzolódik ki, hogy a Fidesz aláírásokat kap, a diákok pedig pénzt, szállást és ellátást. Egyik forrásuk Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter székely segítőiről beszélt. Mint elmondta, a felkérés az egyetemi környezetből érkezett, a hallgatókat egy belső körből keresték meg azzal, hogy egy hétre Magyarországra mehetnének kampánymunkára, őt a szobatársai győzték meg, hogy csatlakozzon a csapathoz. A szervezés egy Messenger-csoporton keresztül zajlott, ahol az utazással és a munkával kapcsolatos információkat kapták. A csapat tizenhárom székelyföldi egyetemistából állt össze, akik autóval utaztak Gödöllőre. Az csak a szállásra való érkezésük után derült ki, hogy Hankó Balázs számára fognak ajánlásokat gyűjteni, az volt a feladatuk, hogy házról házra járva kérjenek aláírásokat a politikus részére a városban.
A cikk szerint Gödöllőn biztosítottak számukra szállást, reggelit és ebédet egy közeli étteremben kaptak, a vacsorát viszont maguknak kellett megoldaniuk. A kampány végén a szervező egy étteremben adta át nekik a pénzt borítékban, készpénzben. A napidíj nagyjából tizenkétezer forint volt, az utazással kapcsolatos költségeket, például az autópályadíjat és az üzemanyagot külön, utólag térítették meg átutalással. A diákokkal a kampány során szerződést is aláírattak arról, hogy aktivistaként vesznek részt a munkában, de a részletekről keveset beszéltek velük.
A lap rábukkant a Szentegyházi Ifjúsági Társaság (SZIT) Facebook-oldalán megjelent beszámolóra is. Ezek szerint a szentegyházi fiatalok egy csoportja „pörgős héten” van túl: a Pest megyei 10-es választókerületben támogatták a fideszes Pogácsás Tibor képviselő kampányát Monoron. A Transtelex megszólaltatott egy fiatalt, aki elmondta: egy zárt körű kampányeseményen például Gulyás Gergely miniszter tartott fejtágítót, miközben a háttérben Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke és Magyar Péter, a Tisza Párt vezetője arcképét vetítették a falra, mint a nemzetet fenyegető ellenséget. A Miniszterelnökséget vezető miniszter és a képviselő arról győzködte a jelenlévőket, hogy csak a Fidesz tudja megvédeni az országot a háborútól. A fiataloknak itt is mindent fizettek, akik napi nyolc órában, reggel 9-től délután 5-ig gyűjtötték az aláírásokat Pogácsás Tibor jelöltségéhez. Kettesével, utcákra lebontott beosztás szerint dolgoztak, készpénzt elvileg nem kaptak, az ellátás volt az ellenszolgáltatás.









