Trükkös autóbeszerzés a fővárosban

Trükkös autóbeszerzés a fővárosban

A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Fővárosi Kirendeltsége a Kerepesi úton. Nyitott kérdések, zárt ajtók (Fotó: Szabó Zsolt László/Magyar Hang)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Saját jelentésük szerint is szabálytalanul vásárolt autókkal kocsikáztak el ismeretlenek több mint ezer kilométert. Az egyik járművet le is fotózták az M4-es autóúton, mert nem volt autópályajegye. Dióhéjban erről szól a Szociális és Gyermekvédelmi Kirendeltség (SZGYF) újabb botrányos ügye. Ez azonban csupán a felszín, ennél is összetettebb visszaélésgyanúról árulkodik a történtekről készült, birtokunkba került vizsgálati jelentés. Ebből az rajzolódik ki, hogy az SZGYF Fővárosi Kirendeltsége rábírhatta a Kossuth Lajos Gyermekotthoni Központot öt gépkocsi megvásárlására, de azok aztán csak papíron kerültek az intézményhez.

A Kossuth Lajos Gyermekotthoni Központ és Általános Iskola Újbudán (XI. kerület) működik, ahol állami gondozásban élő gyerekek laknak és tanulnak. Noha egy külső szemlélőnek nehéz belátnia, hogy az intézménynek miért van szüksége kis méretű gépkocsira, az intézmény 2019 decemberében mégis öt ilyet vásárolt magának. A 2 és 4 év közötti járművek – két Renault Clio, egy-egy FIAT 500L, Ford Fiesta és Renault Megane, köztük külföldről behozottak –, 90–120 ezer kilométert futottak, az utóbbiban közel 150 ezer kilométer volt. A járművekre és arra, hogy az Autó Akadémia Kft.-től vásárolják meg azokat, papíron a gyermekotthon gazdasági dolgozóiból álló bírálóbizottság tett javaslatot, a végső döntést az intézményvezető hozta meg.

A dolgok azonban ennél árnyaltabbak. Információnk szerint a hierarchikus rendben működő intézmények nem dönthetnek önállóan ilyen volumenű beszerzésről, ahhoz kell a kirendeltség hozzájárulása is. Ami a gyermekotthon járműbeszerzéseit illeti: az iratok alapján nem a gyermekotthonban jutott valaki eszébe, hogy autókat kellene venni. Sőt, az ügy fontos történéseire a Horváth Gábor által vezetett SZGYF Fővárosi Kirendeltségétől érkezett instrukció.

Így történhetett, hogy bár a kirendeltség kikötötte, hogy áruszállító járművet vegyenek, ennek nem felelt meg minden autó. Az intézményi bírálóbizottság ezeket az ajánlatokat be sem fogadhatta volna. A gyermekotthon igazgatójának elmondása szerint azonban már a gépkocsik beszerzése is a felettes szervezet javaslatára történt, azok paramétereit is ott határozták meg. Ezek alapján okkal vetődik fel a kérdés: volt-e bármilyen súlya a bizottságnak, vagy az intézményvezetőnek mozgástere a kirendeltségi javaslattal szemben. Figyelemre méltó, hogy a járművekért – függetlenül a futott kilométertől és az évjárattól – feltűnően azonos összeget fizettek: három autó is 2 462 730 forintba került, csupán az egyik volt drágább (3,5 millió forint).

Az autókat a gyermekotthon fizette ki. Ennél több lapot azonban nem osztottak az otthonnak. A rendellenességek viszont egymást érték. Például azért, mert a járművek az állam helyett a gyermekotthon tulajdonába kerültek (hiszen az fizetett). A vizsgálati jelentés szerint ezzel megsértették a 2007-es állami vagyonról szóló törvényt, mivel annak az állam tulajdonába kellett volna kerülnie. A kereskedőtől hárman vették át a gépkocsikat. Ám hogy kik, azt nem tudni. Mindenesetre a jelentés szerint nem a gyermekotthon dolgozói voltak. Azonban az átvevők kiléte a jegyzőkönyvekből nem állapítható meg. Az intézményvezető azt mondta, hogy ő nem adott meghatalmazást az autók átvételére és szervizbe küldésére sem. A felettes kirendeltség osztályvezetője szerint náluk éppen három embernek volt joga autót vezetni. Továbbá az is tény, hogy az átvétel után a szerviz a fővárosi kirendeltség üzemeltetési szervezetének állította ki a számlákat.

Ezen kívül az autók kilométeróra-állásait már az átvételkor összevissza rögzítették. Menetlevelet nem írtak, és összesen közel 1100 kilométert tettek meg velük úgy, hogy azzal senki sem tud elszámolni.

Ha ez még nem lenne elég, az egyik Renault-t matrica nélkül kapták el az M4-es úton. A belső szabályzat szerint a járművezetőnek kellene a 15 ezer forintos büntetést kifizetnie. De mivel nem tudják, ki járt vele, így a kirendeltségnek kellett benyelnie a pótdíjat. Egyébként a vizsgálat a gyermekotthonnak és a Horváth Gábor által vezetett igazgatóságnak több feladatot adott. Utóbbinak azt is, hogy derítsék ki, kik furikáztak az autókkal.

A belső vizsgálat információink szerint az intézményvezető kérésére indult. Júniusban leváltották Horváth Gábort a fővárosi kirendeltség éléről. Ő is abban a hullámban távozott, mint Rybár Judit Veszprém megyei igazgató és a lapunk által feltárt ügyekben érintett vezetők: Verdó György hajdú-bihari kirendeltségigazgató, továbbá a debreceni és derecskei intézményvezetők. Ezt megelőzően pedig a cikkeinkben ugyancsak érintett Benedek István Zsoltot, az SZGYF főigazgatóját mentették fel. (Cikkeink miatt perek sora indult a Magyar Hang ellen, eddig ezek mindegyikét megnyertük.)

Az autóbeszerzések ügyében megkerestük a főigazgatóságot. Többek között azt tudakoltuk, miért volt szükség öt gépkocsira; és kivizsgálták-e, hogy kik használták azokat. Egyetlen mondattal válaszoltak: vizsgálódtak, a szükséges intézkedéseket megtették. Azt is megkérdeztük, tettek-e feljelentést a történtek miatt, ám erre már semmit sem reagáltak.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2020/39. számában jelent meg szeptember 25-én.

Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2020/39. számban? Itt megnézheti!