Trump megvonja a támogatást a Szabad Európa anyacégétől
Donald Trump és Elon Musk Washingtonban (Fotó: AFP via Europress/Mandel Ngan)

A Szabad Európát is működtető ügynökség jelentős leépítéséről írt alá végrehajtási rendeletet Donald Trump amerikai elnök. Ez az úgynevezett U.S. Agency for Global Media (USAGM), ezzel együtt egyébként összesen hét szövetségi ügynökség érintett.

A Szabad Európa oldalán megjelentek szerint a USAGM és a Szabad Európa (RFE/RL) központi vezetése egyelőre nem kommentálta a végrehajtási utasítást. Mint kifejtették, a USAGM egy hírszolgáltatást felügyelő független amerikai kormányzati ügynökség, amelynek segítségével hetente mintegy 361 millió emberhez jutnak el információk csaknem ötven nyelven. Költségvetési igénye a 2025-ös pénzügyi évre 950 millió dollár volt és Szabad Európa/Szabadság Rádió mellett olyan médiumok tartoznak alá, mint az Amerika Hangja, a Szabad Ázsia Hangja, a kubaiaknak szóló Marti Rádió, a Közel-keleti Rádióhálózatok (Middle East Broadcasting Networks, MBN) és az Open Technology Fund.

Mint ismert, az új amerikai kormányzat január 20-án, Trump elnök első hivatali napján több ezer segélyprogramot állított le azzal az indokkal, hogy felmérjék, azok teljes mértékben összhangban vannak-e az Egyesült Államok külpolitikájával. Ez alá tartozott a legnagyobb amerikai segélyszervezet, az azóta itthon is rendszeresen a hírekben szereplő USAID is. Az néhány napja derült ki, hogy végül konkrétan a támogatásai több mint 80 százalékát állítják le. USAID-pénzek Magyarországra is érkeztek, Peter Marocco külföldi segélyekért felelős igazgató a napokban rendelte el az összes magyarországi szerződés felmondását, mégpedig közvetlenül azelőtt, hogy találkozott az Orbán Viktor megbízására az Amerikából Magyarországra érkezett USAID-pénzeket vizsgáló László András kormánybiztossal. László András korábbi ismertetése szerint nagyon nyitottak voltak az ő beszámolójára is arról, hogy Magyarországon eddig mit és mennyit költöttek, kik kaptak pénzt és milyen rendszeren keresztül. Azt viszont elfelejtette megemlíteni, hogy a USAID az Orbán-kormány kezdeményezéseit is támogatta, együttműködött például az Azbej Tristan nevével fémjelzett Hungary Helps programmal is.