
„A Keleti pályaudvarról Brassóba 18:23-kor elindult Corona InterCity (IC 407) eddig tisztázatlan okból nem vette figyelembe a megállásra felhívó jelzőt és néhány méterrel később állt meg” – közölte szombat este a Mávinform. A vasúttársaság tájékoztatás szerint az utasok nem voltak veszélyben.
A nemzetközi gyorsvonat csak a helyszíni vizsgálatot követően közlekedhetett tovább, emiatt a vonat utasai jelentős, akár 2-3 órás késésre is számíthattak. A közlemény azt nem tartalmazta, hogy a vonat pontosan hol nem vette figyelembe a megállásra figyelmeztető jelzőt, és mihez képest állt meg néhány méterrel később. Az viszont kiderült a szövegből, hogy vonat már induláskor jócskán késésben volt: a menetrend szerint ugyanis 17:40-kor kellett volna indulnia, hogy vasárnap reggelé 8:53-ra Brassóba érkezzen.