
Nem sokkal azután, hogy a polgári engedetlenségben résztvevő újabb tanárok kirúgását jelentette be a Belügyminisztérium, a diákok máris reagáltak és tüntetést szerveznek. Méghozzá szerda estére.
Lapunk is beszámot Pintér Sándor tárcájának közleményéről, miszerint december 1. hatállyal három fővárosi gimnázium nyolc pedagógusának szüntetik meg rendkívüli felmentéssel a közalkalmazotti jogviszonyát. Emellett további 24 pedagógus kap tájékoztatást intézményének vezetőjétől arról, „milyen következményekkel jár a munka jogellenes megtagadása”. A Belügyminisztérium arra hivatkozott, hogy a diákok érdekeit helyezik mindenek elé, márpedig a pedagógusok jogellenes munkamegtagadása korlátozza a tanulókat abban, hogy tanuljanak.
Az eddig több pedagógus- és diáktüntetés szervezését intéző Egységes Diákfront már reagált is: szerdán este fél hétre demonstrációt hirdettek a Belügyminisztérium elé. – Hosszú hónapok példátlan tiltakozásai után nem, hogy a megoldást keresné a hatalom, hanem egyre erősebb megfélemlítő, diktatorikus eszközökhöz nyúl – írták, hozzátéve: „mutassuk meg, hogy így csak egyre dühösebbek leszünk és nem hallgatunk el, mert az oktatás nemzeti ügy”.
Azt egyébként nem tudni, hogy pontosan mely intézményekről van szó.