Tüntetnek a szentesi kórháznál, félpályás útlezárás is várható
Magyar Péter és Kulja András a szentesi kórházban 2025. június 23-án (Fotó: Magyar Péter Facebook-oldala)

Jövő kedden, a magyar egészségügy napján, demonstrálni fogunk a Szentesi Dr. Bugyi István Kórházért – közölte az aHang nevű civil szervezet.

Hozzátették, 17 órakor a kórház előtt gyülekeznek, majd félpályás útlezárás mellett a Kossuth térre vonulnak Ott a kórháztörténeti kiállítás teraszán tartanak figyelemfelhívó műsort. „Rendezvényünk célja, hogy felhívjuk a figyelmet a kórház állapotára, és arra a bizonytalanságra, ami a jövőt övezi. Célunk nyomást gyakorolni a döntéshozókra, a kórház fenntartójára, hogy nyújtsanak tisztességes tájékoztatást az ott dolgozóknak, illetve az ellátási körzetben élőknek” – közölték.

A témában nemrég levélküldő kampányt is indítottak, aminek címzettje a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ elnöke (mint a kórház fenntartója). Eddig több mint 400 emailt kapott, amiben a lakosok arra kérik, adjon tájékoztatást a kórház egyes osztályainak jövőjét illetően. Mint írták, a levélre mindeddig érdemi válasz nem érkezett, csak egy levél a következő szöveggel: X. Azaz valóban egy darab X volt a szöveg.

Az ügy előzménye, hogy Magyar Péter és Kulja András múlt héten ellátogattak a szentesi kórházba, ahol „múlt századi állapotokat” találtak.