
Tüntetők gyűltek össze kedden délelőtt Balatonfüreden, nem messze attól a hoteltől, ahol a Fidesz február 18-19-i kihelyezett frakcióülését tartják. A demonstrálók a Blikk beszámolója szerint láthatósági mellényt viseltek, néhányuk ruháján pedig „TISZA” feliratú kitűző is volt. Eközben a Telex arról írt, hogy nagyon szigorú biztonsági intézkedésekkel készülnek a Fidesz–KDNP frakcióülésére.
A tüntetés résztvevői az út külső sávjában álltak meg, mintegy százméteres szakaszon, autóikra kormányellenes feliratokat ragasztottak, például azt, hogy „tolvaj banda”. Egyikük gitárt vett elő, és elkezdte játszani a „Tavaszi szél vizet áraszt” című dalt, amit a többi demonstráló is vele együtt énekelt. Ezután a tüntetéseken gyakran elhangzó „A börtön ablakába” kezdetű dal is felcsendült. Ami a civileket illeti, a szervező Soós Gábor a Gulyáságyú Médiának korábban azt mondta: „a Balaton védelme érdekében”, illetve „a tó magánkézbe adása ellen” kívánnak demonstrálni, és arra akarják felhívni a figyelmet, hogy szerintük a Balaton-törvény a partszakasz védelmét szolgáló rendelkezéseit nem tartják be.
Eközben érkeznek a kormánypárti képviselők a frakcióülés helyszínére, a négycsillagos Hotel Füredhez, amelyet kordonokkal, rendőrökkel és valtonos biztonsági őrökkel védenek. A Telex szerint a gyalogosokat és az újságírókat sem engedik túl közel az érkezőkhöz: a fotósokat csak a 71-es út túloldaláról engedik dolgozni. Ráadásul az érkezők többsége rögtön a hotel mélygarázsába hajt be, és így bújnak el a kíváncsi tekintetek elől.
A rendezvény főszereplője Orbán Viktor lesz, aki zárt körben tart eligazítást a képviselőknek. Az Atv.hu úgy tudja, az ukrajnai háború, a családtámogatások és Donald Trump győzelme mellett szó lesz a Soros-birodalom kiszorításához szükséges jogalkotási feladatokról, ami a kormányzati kommunikáció egyik fontos témája lehet a következő időszakban. A miniszterelnök február 22-én mondja el az évértékelő beszédét a Várkert Bazárban.