Tüntettek Gárdonyban a szabad és tiszta partszakaszokért

Tüntettek Gárdonyban a szabad és tiszta partszakaszokért

A szabad tópartért tüntettek Gárdonyban 2020. augusztus elsején (A szerző fotója)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Mintegy 150-en tüntettek szombat délelőtt Agárd-Gárdonyban, a velencei-tavi Popstrand mellett azért, hogy ne építsék be a település partszakaszaikat. Az ügy előzménye, hogy Tóth István fideszes polgármester a veszélyhelyzet miatt különleges felhatalmazását felhasználva eladott csaknem 3 ezer négyzetméter területet a tóparton, s egyben kezdeményezte, hogy annak beépíthetőségét módosítsák.

A tüntetők petícióval tiltakoznak a tervezett lépések ellen, és ennek részeként követelik, hogy az önkormányzat a tóparttól számított 30 méteres sávban semmilyen épület építését ne engedélyezze, helyette építsen ki a parton sétányokat és biztosítson fürdőhelyeket. Azt is követelik, hogy a fizetős strandokon – a korábbi rendnek megfelelően – tegyék lehetővé a szabad bejárást 18 órától kezdődően, és ne zárják le azok partjait a közösség elől éjszakára.

A szabad tópartért tüntettek Gárdonyban 2020. augusztus elsején (A szerző fotója)

Gecsó Zoltán, a demonstráció főszervezője a Magyar Hang kérdésére elmondta, tisztában vannak azzal, hogy a település legfőbb bevételi forrása az idegenforgalom. Ezzel együtt számos olyan hely akad a part mentén, ahol úgy lehetne építkezni, hogy eközben nem veszik el a helyiektől és a nyaralóktól a hozzáférést a tóhoz. Ha petíciójuk nem ér el eredményt – tette hozzá –, akkor népszavazást fognak kezdeményezni a fenti kérdésekben.

A rendezvényen egyébként több MSZP-s és LMP-s politikus is megjelent, köztük Kunhalmi Ágnes és Schmuck Erzsébet, ők azonban a rendezvény szervezőivel folytatott előzetes megállapodás alapján nem szólaltak fel.

A demonstrálók közül többen Tóth István polgármester lemondását követelték. A polgármester a múlt héten, egy lakossági fórumon elismerte, hogy a jelenleg védett part menti sávban is engedélyeznék kisebb szállodák építését. Szerinte a veszélyhelyzet alatt eladott területek rettenetesen elhanyagolt állapotban voltak. Mint a 444 beszámolt róla, a polgármester pályázatot írt ki, amelyre annak a kempingnek a tulajdonosai jelentkeztek, akik az elmúlt években – Tóth István szerint – mintaszerűen újítottak fel addigi lepukkant területeket. Miután a 65,5 millió forintos ajánlatot elfogadta a polgármester, kezdeményezte a terület átsorolását úgy, hogy az szállás/vendéglátás területfelhasználású legyen, 30 százalékos beépíthetőséggel, ezzel utólag értékesebbé téve a területet. A módosítás költségeit ráadásul – hiába kedvez az egyértelműen az új tulajdonosnak – a város állja.Emellett Tóth István kezdeményezte még a Helyi Építési Szabályzat (HÉSZ) megváltoztatását is, hogy három strand, a Park, a Napsugár és a Sirály beépíthetősége is megváltozott, és ezzel megszűnjön a 30 méteres építési tilalom a parton – írja a portál.

A szabad tópartért tüntettek Gárdonyban 2020. augusztus elsején (A szerző fotója)

A helyiek attól tartanak, hogy a fejlesztések jelentősen csökkentik majd a zöldterületet a zsugorodó partmenti sávban, nem tudnak majd szabadon lemenni a partra fürdeni, túl drágák lesznek a fizetős strandok és megfizethetetlenek a parti éttermek. A polgármester szerint viszont növelni kell a bevételeket, erre pedig mi lenne alkalmasabb, mint a legértékesebb, vízparti területek fejlesztése. Tóth István a napokban az RTL Klubnak azt nyilatkozta, hogy szerinte alaptalanok az aggodalmak: Gárdonyban 8 fürdőhely van, ebből kettőt lehet ingyenesen használni.

A demonstráció résztvevői közül kérdésünkre többen is nehezményezték, hogy a tüntetést szombaton délelőttre hirdették meg a szervezők. Mint mondták, az időpont azért sem szerencsés, mert ilyenkor sokan strandolnak, vagy éppen a hétvégi bevásárlást intézik, talán ezért is jöhettek el viszonylag kevesen. Mások szerint egy esti időpont azért nem lett volna jó, mert akkor már nagy a hangzavar a környező szórakozóhelyekről kiszüremkedő zene miatt. 

A demonstrációt több Facebook oldalon is meghirdették, az eladó kiscicák, műkörmös- és szálláshirdetések között így viszonylag kevesebb figyelem jutott neki, mintha külön oldala lenne. Gecsó Zoltán szerint ez egy spontán kezdeményezés volt, tulajdonképpen az is szép, hogy ennyien eljöttek. 

A demonstrációtól pár méterre éppen hatalmas földmunkákat végeznek a part rekonstrukciójának részeként. Erre nem sok szükség van – mondta egy tüntető –, többek között azért sem, mert megemelik a part szintjét, holott a Velencei-tó vízszintje egyre alacsonyabb. 

Mint megtudtuk, Tóth István polgármester semmilyen formában nem reagált a demonstrációra. Vele az egyik legnagyobb baja az a tüntetőknek, hogy mindig arról beszél, mit „akar”, míg a civilek azt hangoztatják, mit „szeretnének”. – Ennek egy jogállamban fordítva kellene történnie – mondta a demonstráció egyik civil felszólalója. 

Az interneten és a helyszínen is aláírható petíció első pontja az, hogy az önkormányzat Agárd és Gárdony partjainál a jelenleginél sokkal több helyen, legalább kilométerenként biztosítsa mindenki számára szabadon és ingyenesen a vízhez jutás lehetőségét. Ez több megjelentben is értetlenséget váltott ki, ők ugyanis ivókutakra gondoltak, a „vízhez jutást” értelmezve. Nem erről van szó, hanem a vízpartra való szabad és ingyenes lejutásról. 

A helyiek a petícióban fentiek mellett egyebek közt köztéri szemeteseket, kutyafuttatókat, a kutyák fürdetésére kijelölt partszakaszokat is követelnek. (A petíció teljes szövege ide kattintva érhető el és írható alá https://szabad.ahang.hu/petitions/a-velencei-to-szabad-es-tiszta-partjaert?fbclid=IwAR1CAtz9IxWTvZ-rumorsqqOGl2nSuqRKDVqTbo-o03MmkA7MsLTEY0kDHo )

A városban tapasztalható anomáliákra az egyik legjobb példa mindjárt a demonstráció helyszíne mellett található – hívta fel a figyelmet az egyik tüntető. Itt ugyanis ingyenes a strand, de mellette a parkoló nem az. Ezer forintba kerül, akkor is ennyi, ha valaki csak egy órára szeretné letenni a kocsiját és akkor is, ha valaki tíz perccel a zárás előtt érkezik. A díjakat az önkormányzat szedi.  

A tüntetők szerint a HÉSZ (Helyi Építési Szabályzat) módosítása (ami jelenleg három strandot érint) az első lépés afelé, hogy a strandokat eladják. Az átminősítést ellenzők két hete indították útjára az Agárdi Konzultációt, amelyben a petícióban megfogalmazott, illetve azokhoz hasonló kérdéseket tesznek fel. Mint elhangzott, az eltelt két hét alatt Gárdony lakosságának tíz százalékát elérő számban, mintegy 1200-an válaszoltak a konzultációs kérdésekre. Kettőt idézünk: „Egyetért-e ön azzal, hogy a Velencei-tó partja Agárdon és Gárdonyban maradjon a közösségé és ne kerüljön sor több tóparti ingatlan értékesítésére?” A kérdésre a válaszadók 98,1 százaléka igennel válaszolt. A másik: „Egyetért-e azzal, hogy nem lakóparkokra és újabb jachtkikötőkre, hanem több szabad partszakaszra, szabadstrandra van szükség Agárd és Gárdony parti területén?” A válaszok 98 százaléka volt igenlő.   

– Értjük, hogy fejlesztésekre szükség van, mi csak azt szeretnénk elérni, hogy ezek ne a meglévő zöldterületek rovására történjenek – egészítette ki a korábban elhangzottakat Gecsó Zoltán. Aki szerint ideje felvenni a kapcsolatot a tatai luxusszálloda ellen küzdő, valamint a Balaton partjának kisajátítása és beépítése ellen harcoló civilekkel, mert a jelek szerint összefogás nélkül nem sok esélyük van megvédeni lakóhelyük természeti értékeit.