Több ezer önkormányzati dolgozó lép sztrájkba
Boross Péterné, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének elnöke

Szerda reggeltől a főváros több kerületében, a Főpolgármesteri Hivatalban, valamint több mint egy tucat vidéki helyszínen is sztrájkba kezd több ezer önkormányzati köztisztviselő – mondta a HVG-nek Boros Péterné, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének elnöke. Az érintett helyeken nem veszik fel a munkát például az anyakönyvvezetők, a pénzügyesek, az adóigazgatási ügyintézők, valamint a hagyatéki ügyintézők sem.

A dolgozók azt akarják elérni, hogy érdemben emeljék meg a gyakran alig nettó 230-280 ezer forintos fizetésüket. Csaknem húsz éve, 2008 óta változatlan ugyanis az az illetményalap, amelyet felszorozva – a végzettséggel és a tapasztalati évekkel kombinálva – számítják ki a köztisztviselők bérét.

A szakszervezetek szerint ezt a jelenlegi 36 800 forintos illetményalapot legalább 80 ezer forintra kellene emelni.

További követeléseik: állítsák vissza a köztisztviselői életpályát és a valós előmeneteli lehetőséget, megfelelő fizetésekkel; rendezzék törvényben a bérek (illetményalap) évenkénti automatikus emelését az infláció mértékének megfelelően, vagy az előző évi nemzetgazdasági átlagkereset növekedéséhez igazodóan, hasonlóan a polgármesterek béréhez; kapják meg központi állami támogatást az önkormányzatok a megemelt törvény szerinti illetményalap kifizetéséhez; módosítsák a jegyzőkre vonatkozó alapilletmény szorzóit, oly módon, hogy keresetük igazodjon a polgármesteri illetményhez; egészüljenek ki a bértáblák 18-dik és 19-dik fokozattal, tekintettel a nyugdíjkorhatár jelentős megváltozására; vezessék be a diplomás bérminimumot, hogy néhány éven belül elérhető legyen az „átlagos 1 millió forintos átlagbér”; tartsanak lépést a diplomás fizetések a diplomás átlagbér emelkedésével; legyen egyeztetés a munkáltató és a szakszervezet között a bérek áttekintésére, átláthatóságára, felzárkóztatására.

Boros Péterné tájékoztatása szerint szerdán reggeltől húsz helyszínen sztrájkolnak majd. A legtöbb helyen egész nap tart a munkabeszüntetés, de például a Főpolgármesteri Hivatalban csak két órán át tart az akció.

Boros Péterné azt mondta, hogy a szerdai sztrájk még csak a kezdet, terveik szerint ugyanis később hasonlóan küzdenek majd az alacsony fizetések ellen a kormánytisztviselők is, valamint a kormánytisztviselők is. Esetükben még nem bírálta el jogerősen a bíróság azt a beadványt, amely a sztrájk legális megtartásához szükséges – ha ez megtörténik, akkor még többen tagadhatják meg a munkát.