Új pártot hoz létre Márki-Zay Péter
Márki-Zay Péter (Fotó: Kunhalmi Ágnes / Facebook)

Új párttal indulna Márki-Zay Péter az európai parlamenti választáson – ezt a politikus jelentette be az Indexen. Azt egyelőre nem árulta el, mi lesz a párt neve, de elmondása szerint már bejegyzés alatt van. Szerinte „egy egypárti diktatúrában nem parlamenti ellenzékre, hanem ellenállásra van szükség.” Példaként a bojkottot és a polgári engedetlenséget nevezte meg.

„Csupán annyit mondok, hogy az Európai Néppárttal kívánunk szorosabban együttműködni” – mondta az új pártról az Indexnek adott interjúban Hódmezővásárhely polgármestere, a Mindenki Magyarországa Mozgalom elnöke, a 2022-es országgyűlési választás közös ellenzéki miniszterelnök-jelöltje.

„Ha Dobrev Klára lett volna a közös kormányfőjelölt, nagyon értékes szavazatokat veszítettünk volna, például a budai választókörzetekben” – jelentette ki Márki-Zay, aki az Indexnek azt mondta: továbbra sem bánta meg, hogy a Magyar Kétfarkú Kutya Pártnak listás helyet ajánlott, cserébe azért, ha nem külön indulnak. Szerinte, ha Kovács Gergelyék is csatlakoztak volna az ellenzéki összefogáshoz, ma nekik is lenne képviselőjük a parlamentben, a Fidesznek pedig nem lenne kétharmada.

Márki-Zay Péter szerint a tavaly tavaszi választások bebizonyították, hogy Orbán Viktor rendszerét Orbán szabályai szerint immár nem lehet leváltani. „Egy egypárti diktatúrában nem parlamenti ellenzékre, hanem ellenállásra van szükség” – emeli ki Márki-Zay Péter. Szerinte az „egypárti árnyékkormány” – a DK kezdeményezése – csak „politikai pótcselekvés”, és „demokratikus választások hiányában ismét egy ellenzéki kerekasztalra lenne szükség, ahol a teljes magyar rendszerellenzék együtt követeli az alkotmány, a választási rendszer és a médiaviszonyok megváltoztatását – akár bojkottal, polgári engedetlenséggel is”.

Az interjúban beszélt arról is, hogy készülnek Hódmezővásárhelyen az önkormányzati választásra, és arról is: milyen eredményeket tudott felmutatni Hódmezővásárhely polgármestereként. „Igen, Lázár János valóban politikai hullának nevezett, de köszönöm, jól vagyok” – mondta ezzel kapcsolatban a portálnak Márki-Zay. Szerinte Lázár mindent megtesz azért, hogy őt eltávolítsa a közéletből és a hódmezővásárhelyi polgármesteri székből, de nem adja fel.