
Új politikai kezdeményezést jelentett be Farkas Dezső, a Tisza Párt volt koordinátora, aki állítólag hosszú vívódás után márciusban kiszállt a pártból – vette észre a Telex.
„Ahogy ígértem, az utóbbi hetekben elvégeztem a szükséges előkészületeket” – posztolta hétfőn este Farkas Dezső, aki 9 pontban foglalta össze a kezdeményezés lényegét:
• Nem valami ellen, hanem valamiért dolgozik,
• Magyarországot az Európai Szövetségesi Rendszer hasznos és megbecsült tagjaként működtetve, saját érdekeit érvényesítve politizál,
• tervszerűen felépíti Magyarországnak azt a jövőt, amely a hagyományainkon alapszik, de utódainknak emelt fővel átadható,
• technológiai fejlettség és innováció terén a térségben az országnak kulcsszerepet szán (kvantumtechnológia és mesterséges intelligencia)
• meggyőződése, hogy valódi rendszerváltás és fejlődés csak technológia és módszerváltással érhető el,
• nem az eseti intézkedésekben, hanem a jól megszervezett folyamatokban látja a fejlődés kulcsát,
• megkívánja teremteni a jövőépítés saját kultúráját és hisz az értékteremtés erejében,
• meggyőződése, hogy a kultúraváltás csak a jelenlegi gyakorlatok meghaladásával érhető el, nem egymás hergelésével, csoportok kirekesztésével;
• a cselekvés hajtóerejének nem a negatív, hanem a pozitív energiákat tartja.
Farkas azt írta, a fentieket csak folyamatos építkezéssel és fejlődéssel lehet elérni. Posztját azzal zárta: „A kezdeményezés célja, hogy rövid időn belül politikai párttá szerveződjön.” Magyar Péter persze nem maradt adós a válasszal, rögtön odakommentelte: „Van az a pénz, amiért az ember haja korpásodik…”