
Újabb, az előző városvezetéshez kapcsolódó ügyet vizsgál a rendőrség, nyomozás indul a Csillaghegy Árpád forrásfürdő kialakítása miatt – közölte Karácsony Gergely főpolgármester pénteken a Facebook-oldalán.
A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. esetében hűtlen kezelés miatt indult nyomozás. „Tudjuk, ismerjük már, csak a szokásos: haveri vállalkozás végzett felújítási munkálatokat sokkal több pénzért, mint amennyi a szerződésben szerepelt, olyan alvállalkozókat fizettek ki, akik végül nem végeztek munkát. De hiába gondolták, hogy nem lesznek következmények, a lopás nem évülhet el. A nyomozóhatóság rendelkezésére állunk, várjuk a vizsgálat végét, és mi magunk is folytatjuk a munkát, hogy napvilágot lássanak azok az ügyek, amelyek megkárosították a Főváros és a budapestiek vagyonát, és amelyeket a Fidesz alatt simán meg lehetett csinálni, talán még vállveregetés is járt érte” – fogalmazott.
Hozzátette: az elszámoltatás nem kommunikációs trükk, kemény jogi munka. Már a megválasztása idején sokat beszélta arról, hogy az átláthatóság és a korrupcióellenes harc a legfontosabb jelszavai lesznek az új városvezetésnek, mert az nem járja, hogy következmények nélkül zsebre lehet tenni a budapestiek pénzét. „Ezért több ügyben is feljelentést tettünk az elmúlt két évben, amelyeket jelenleg is vizsgál a rendőrség. Nincs könnyű dolgunk, hiszen ismertek a magyar igazságszolgáltatás viszonyai, a Kúria könnyebben szemet huny a fideszes ügyletek felett, ezért teszünk meg mindent, hogy olyan jogi anyagok szülessenek, amelyek még Polt Péter asztaláról sem potyoghatnak le” – tette hozzá.