Újabb három embert tartóztattak le az érdi „vendetta” miatt

Újabb három embert tartóztattak le az érdi „vendetta” miatt

Helyszínelők Érden 2020. július 31-én (Fotó: Police.hu)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

A Pest Megyei Főügyészség tájékoztatása szerint korábban tizenkét ember letartóztatását rendelték el az érdi tömegverekedés ügyében, most pedig újabb hármat sikerült beazonosítania és elfognia a nyomozóhatóságnak. Ez utóbbiak is részt vettek abban a tömegverekedésben, amely egy ember halálát okozta egy érdi benzinkúton – közölte az ügyészség szombaton az MTI-vel.

Mint ismert, egy enyingi és egy érdi nagycsalád tagjai szúró-vágó eszközökkel estek egymásnak július 30-án. A verekedésben az enyingiek egyik tagja egy hegyes eszközzel szívtájékon szúrta a másik család egyik tagját, aki rövid idővel később meghalt.

A most elfogott három férfi egyike egy kerékkulccsal leütötte a másik család egyik tagját, majd elvette tőle a vasvillát, és azzal kezdett el szurkálni. A másik két elfogott férfi egy-egy kihegyezett farúddal támadta meg az ellenkező érdekkörbe tartozó család tagjait.

A három újabb elkövetőt csoportosan, a köznyugalmat súlyosan megzavarva, felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt hallgatták ki gyanúsítottként, és a Pest Megyei Főügyészség indítványt tett letartóztatásukra, mivel szabadlábon hagyásuk esetén fennáll a bizonyítás megnehezítésének veszélye és a bűnismétlés lehetősége.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon közölte, hogy péntek hajnalban Enyingen és Siófokon a Terrorelhárítási Központ műveleti egységeinek közreműködésével fogták el a 21 éves enyingi B. Krisztofert és a 35 éves siófoki R. Istvánt. Pár órával később, a rendőrök Székesfehérváron elfogták a 28 éves enyingi F. Andrást is.

A rendőrség tájékoztatása szerint a verekedésben résztvevők közül egy férfit továbbra is válságos állapotban kezelnek a kórházban.