Újabb kárpátaljai menekültek nyertek pert a kormánybiztos ellen
A budapesti Gyáli úton sok kárpátaljai magyar roma családot helyeztek el, akik maguknak főznek (Fotó: Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei/Facebook)

Megsemmisítette a bíróság Pál Norbert kormánybiztos döntését, aki tavaly nyáron elutasította a kárpátaljai családok támogatott lakhatásra vonatkozó méltányossági kérelmét – számolt be a 444.hu a Helsinki Bizottság tájékoztatása alapján. Ezzel három anya és hét gyerek helyzete oldódhat meg. Pál Norbert ellen azért indultak perek, mert tavaly megtagadta, hogy a Kárpátaljáról elmenekült családoknak 2024. augusztus 21. után is támogatott lakhatásuk legyen. Akkor lépett hatályba ugyanis az a rendelkezés, amely szerint a továbbiakban csak azoknak a szállásadója kaphat lakhatási támogatást (napi 5 ezer forintot), akik az ukrajnai katonai műveletekkel közvetlenül érintett térségekből érkeztek. A kárpátaljai, többségében magyar ajkú családok így elestek a támogatástól. A legnagyobb visszhangot kiváltó eset a kocsi menekültek utcára tétele miatt alakult ki.

A kormányzati szigorítás után 3-4 ezer ember lakhatása vált bizonytalanná, az utcára tett családok közül sokan visszatértek Ukrajnába. A Pál ellen pert indító családok egy részét a Magyar Helsinki Bizottság képviseli. Volt már győztes perük: februárban a Fővárosi Törvényszék két perben összesen 84 kárpátaljai menedékes esetében semmisítette meg a kormánybiztos döntéseit, és új eljárásra kötelezte Pál Norbertet. A szerdai bírósági döntés is jogerősen megsemmisítette a korábbi kormánybiztosi döntéseket, és arra kötelezte Pált, hogy alakilag szabályos, egyedi tényállást, jogszabályi hivatkozást és indoklást tartalmazó határozatokat hozzon. Ha a kormánybiztos az érintettekre nézve negatív döntést hoz, azt ismét megtámadhatják a bíróság előtt. A bíróság csak akkor tud majd érdemben állást foglalni arról, hogy a szálláshely-finanszírozás rendszere jogsértő-e vagy sem. A Helsinki Bizottság közleménye szerint miközben segítségre szoruló gyerekeknek és szüleiknek pereskedniük kell, addig a kormány saját rendeletét sem tartja be. Hiába kellene havonta frissíteni a „háború sújtotta területek” listáját, ezt egyszer sem tették meg. Így az azóta drónokkal támadott Kárpátalja is békés területként van nyilvántartva.