Napos és meleg időre lehet számítani kedden, hétvégre ugyanakkor jön a lehűlés – ez derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből.
A tájékoztatás szerint kedden alapvetően napsütésre lehet számítani, amit a keleti harmadban gomolyfelhők, másutt legfeljebb fátyolfelhők zavarhatnak meg. Csapadék nem lesz és többnyire mérsékelt marad a légmozgás is.
A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 20 fok között alakul, északkeleten lesz a hűvösebb, délen, délnyugaton a melegebb.
Érdemes kihasználni a következő napokat, hiszen péntekig anticiklon alakítja az időjárást, így egyre melegebb, száraz levegő érkezik az ország fölé. Csütörtökön és pénteken így már nagy területen alakulhat 20 fok felett a csúcshőmérséklet és átmenetileg az éjszakai fagyok is megszűnnek. Nagypénteken ugyanakkor hidegfront vonul át Magyarország felett, így többfelé előfordulhat eső, zápor, de csak kisebb mennyiségű csapadék valószínű. A frontot követően szombattól északnyugati, északi széllel jelentősen hidegebb levegő árasztja el a Kárpát-medencét, s ennek hatására húsvétvasárnapra a péntekihez képest nagyjából 8-10 fokkal visszaesik a hőmérséklet. Szombaton és vasárnap nagy területen erős lesz a szél is, húsvéthétfőtől pedig a hajnali fagyok is visszatérhetnek.