Újabb tanárt rúgtak ki a tiltakozásban való részvétele miatt
A szeptember eleji tanévkezdésre készíti elõ az egyik tantermet Takács Szilvia tanító a Salgótarjáni Általános Iskola és Kollégiumban 2018. augusztus 27-én (MTI Fotó: Komka Péter)

A Pécsi Művészeti Szakgimnázium drámatanára még csak a próbaidejét töltötte, így különösebb probléma nélkül fel tudtak mondani, és azonnali hatállyal elbocsátották – számolt be az esetről az ATV

A tankerület és az igazgató azzal indokolta a tanár elbocsátását, hogy részt vett a polgári engedetlenségi akciókban. A tanár most azt mérlegeli, hogy beperelje-e eddigi munkaadóját.

A tanár az egyik szervezője volt a pécsi tiltakozásoknak, a tüntetéseken is aktív szerepet játszott, és az iskolában is a polgári engedetlenség központi figurája volt.