
Nettó 14,8 milliárd forintos keretmegállapodás közbeszerzésén nyert a 4iG által vezetett konzorcium – olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn közzétett tájékoztatásban. Mint írják, a Digitális Kormányzati Ügynökség Zrt. három különböző közös ajánlattevői konzorciumot hirdetett ki nyertesként. Ebből lett az egyik a 4iG vezette közös ajánlattevői konzorcium.
Az eljárás szoftverlicencek megújítását, bővítését, kiegészítét és terméktámogatási szolgáltatások teljesítését tartalmazza. A keretmegállapodás időtartama a hatályba lépésétől számított 24 hónap, de legfeljebb a keretösszeg kimerüléséig tartó időtartam. Időbeli hatálya egy alkalommal legfeljebb 6 hónappal hosszabbítható. A keretmegállapodás nem biztosít automatikus megrendeléseket, az intézményi igények alapján az egyes beszerzéseket újra versenyeztetik a résztvevő konzorciumok között – olvasható a közleményben.
A 4iG-ben 2019 nyárán szerzett irányítói befolyást a korábban Mészáros Lőrinc jobbkezeként számon tartott Jászai Gellért, miután 32,02 százalékos részvénycsomagot vásárolt Mészáros Lőrinc Opus-Konzum birodalmától, így további ügyletekkel együtt 40,2 százalékos lett a tulajdonrésze. Mészáros Lőrinc érdekeltségei, a Konzum PE Magántőkealap 11,63 százalékos, az Opus Global Nyrt. pedig 9,95 százalékos tulajdonnal rendelkeznek a társaságban.
Nem sokkal később a 4iG bejelentette, hogy felvásárolja a T-Systems Magyarországot. Az év októberében 30 milliárd forintos tőkeemelést jeleztek előre, decemberében azonban váratlan fordulat következett be, a cég elállt a felvásárlástól. Tavaly január 1-én derült ki, hogy Rogán Antal körében tudhattak az üzlet meghiúsulásáról, így jogosulatlan előnyhöz juthattak.