Újra kordont bontott a Momentum a Karmelitánál, elmarad a kormányülés

Újra kordont bontott a Momentum a Karmelitánál, elmarad a kormányülés

Kordont bontott a Momentum a Karmelita kolostor előtt 2023. március 29-én (Fotó: Magyar Hang/Koncz Tamás)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Újra kordont bontottak szerda reggel a Momentum országgyűlési képviselői a független Hadházy Ákossal kiegészülve a Karmelita kolostor előtt – jelentette tudósítónk a helyszínről.

Az akció fél 9 előtt kezdődött, a rendőröket láthatóan váratlanul érte, így sikerült teljesen elbontani a kordont – közölte munkatársunk. A lebontott elemeket pedig összeláncolták és rájuk ültek, hogy így akadályozzák meg a visszaépítést. Gelencsér Ferenc, a Momentum elnöke azt mondta, ha lesz kormányülés, megvárják a résztvevőket.

Bár a kormány korábban arra hivatkozott, hogy a kordonokkal körülvett terület munkaterület, ám kollégánk szerint jól látható, hogy a tényleges munkaterületet – az egykori Honvéd Főparancsnokság felújítás alatt álló épületét – műanyag térelválasztó elemek határolják A Karmelitába pedig gond és munkavédelmi felszerelés nélkül bejártak eddig azok, akiknek belépőkártyájuk volt. (Cikkünk korábbi verziójában tévesen a Lovardát említettük munkaterületként – a szerk.)

A Magyar Hang kérdésére Hadházy Ákos kifejtette: a kordonbontást rendszeressé kívánják tenni, de azt nem közölte, mikor lesz a következő akció. A politikus elmondta, hogy a mostani kordonbontás fő üzenete a sajtószabadság követelése, ugyanis a Karmelita köré húzott kerítés a sajtó munkáját is nehezíti. Kifejtette: Magyarországon nem közmédia, hanem állami média működik és tarthatatlannak nevezte, hogy évi ötven milliárd forint közpénzt áldoznak a Fidesz üzeneteit közvetítő hirdetésekre. Szerinte a közmédia vezetőjének személyét konszenzussal kellene kijelölni. Le kell állítani a propagandagépezetet, mert addig nem beszélhetünk szabad választásról – tette hozzá.

Tudósítónk beszámolója szerint a területet biztosító rendőrök rádión keresztül arra kaptak utasítást, hogy intézkedés során „kellő körültekintéssel” járjanak el és az oda tévedő embereket, akik nem újságírók és nem momentumos politikusok, tessékeljék ki. Gelencsér Ferenc azt mondta, beszélt néhány munkással, akik azt az utasítást kapták, hogy „most egy kicsit kalapáljanak".

Tállai hitetlenkedett, Hadházyt feljelentették

Tállai András, a Pénzügyminisztérium államtitkára sétált ki a Karmelitából, mire munkatársunk megkérdezte, hogy mit szól a bontáshoz? és valóban munkaterületnek tartotta-e a teret, de nem válaszolt. Majd Hadházy Ákos ment oda hozzá, aki a kivágott erdő helyére uniós pénzből épített lombkoronasétányról kérdezte, de úgy válaszolt neki, hogy „nem hiszek magának, mert már járt a választókerületemben, és annyi valótlanságot állított”. Ekkor Hadházy Ákos elmesélte neki a történteket, mire ezt mondta: „Komolyan? Ez hihetetlen!”

Rétvári Bence is kijött, kollégánk őt is arról kérdezte, mit szól a kordonbontáshoz és hogy újra szabadon lehet kérdezni. Erre úgy felelet, hogy eddig is szabadon lehetett kérdezni. A kordonbontást azzal magyarázta, hogy a Momentum érzi Gyurcsányék erősödését és kétségbeesetten próbálkozik. Arra is felhívta a figyelmet, hogy ez munkaterület, mire visszakérdezett kollégánk, hogy akkor miért nincs rajta munkavédelmi sisak, de válasz helyett elsétált.

Hadházy Ákossal egy rendőr 10 óra után közölte, hogy feljelentik gyülekezési jog megsértése miatt, felvették az adatait. Az volt az érv, hogy ő szervezte az illegális gyűlést. Hadházy erre úgy válaszolt, hogy nem történt ilyen, hivatalos személyként járt el hivatalos ügyben, ez az ügy pedig az volt, hogy évente 50 milliárd forintot költenek kormánypropagandára, és ez ellen tiltakozott. A momentumosokat egyelőre nem jelentették fel. Hadházy kérdésünkre azt mondta, az előző kordonbontás után is őt jelentették fel.

Nem lesz kormányülés

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára kijött 11 órakor az újságírók elé és bejelentette, hogy nem lesz ma kormányülés. A Magyar Hang kérdésére, hogy a kordonbontás miatt halasztották-e el (a Karmelitában szokott lenni), úgy válaszolt, hogy ezt már korábban meg szokták szervezni, a feltételezés is nevetséges, hogy egy „kis baloldali akció” miatt elhalasztanák. Arról is beszélt, hogy a momentumosoknak inkább a parlamentben kellene aktívnak lenniük, nem itt kampányolniuk.

Többen is megkérdezték, hogy ha ez munkavédelmi terület, akkor ő miért nem visel sisakot, úgy válaszolt, hogy utánanéz a szabályoknak, de ő tiszteletben tartja a munkavédelmi előírásokat. Azt nem tudta megmondani, meddig tart ez az építkezés, de szerint ez miatt kell a kordon. Szócsatába keveredett Hadházy Ákossal és a Momentum több politikusával is. Méltatlannak nevezte az egész beszélgetést, és felvetette, hogy miért nem a parlamentben kérdezik őket a momentumosok, amire azt a választ kapta, hogy vagy nem válaszolnak, vagy hazudnak. Szerinte ennél sokkal fontosabb dolgokról lesz szó a kormányülésen, például a háború és béke kérdéséről. A Magyar Hang megkérdezte, hogy a magyar kormány hivatalosan felszólította-e Vlagyimir Putyint a háború befejezésére, erre azonban többszöri rákérdezés után sem volt hajlandó válaszolni. Csak annyit mondott, hogy hivatalosan elítéljük a háborút. Azt is hozzátette: nem hinné, hogy Magyarország a nagyhatalmak játékában ilyen formában részt vehetne és jelentene bármit is, ha ez a felszólítás megtörténik.

Momentumos követelések

A legutóbbi kordonbontás során 7 követelést olvastak fel a Momentum politikusai:
1. Követeljük a sajtó szabadságának visszaállítását, a közpénzből fizetett, hazug kormányzati propaganda azonnali leállítását! Szabad sajtó, hiteles közszolgálati média, tisztességes tájékoztatás nélkül nincs szabad választás.
2. Az önkényuralmat eredményező különleges jogrend és a rendeleti kormányzás felszámolását, az Országgyűlés kormányt ellenőrző szerepének helyreállítását.
3. Jogegyenlőséget, arányos képviseletet biztosító, tiszta és szabad választásokat!
4. Fel kell számolni a kormányzati körökből szervezett korrupciót! A hazai és európai uniós forrásokat lenyúló tolvajokat vonják felelősségre! Hazánk csatlakozzon az Európai Ügyészséghez!
5. A sztrájkjog alapjog! Követeljük a megcsorbított munkavállalói jogok visszaállítását és a teljes közszférát érintő bérfelzárkóztatás azonnali elindítását!
6. A kormányoldal által megszállt, eredeti rendeltetésük szerint a kormánytól és a kormánypártoktól független intézmények, köztestületek (Alkotmánybíróság, ÁSZ, GVH, Médiahatóság, NAV, NVB, MNB, stb.) függetlenségét helyre kell állítani! Ezen intézményeket a pártkinevezettektől, pártkáderektől meg kell szabadítani.
7. A természeti környezetünk és a jövő generációk érdekeinek védelmét, fenntartható klíma- és gazdaságpolitikát!