„Nem hagyjuk” – Újra tüntettek a pedagógusok és diákok

„Nem hagyjuk” – Újra tüntettek a pedagógusok és diákok

Pedagógustüntetés a Kossuth téren 2022.11.26-án (Fotó: Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete / Facebook)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Valódi nemzeti konzultációt az oktatásért címmel kezdődött ismét demonstráció Budapesten szombaton délután a pedagógusok és az oktatás jobbá tétele mellett. A megmozdulás a Belügyminisztérium épülete előtt kezdődött, ahol a Pedagógusok Szakszervezetének és a diákoknak a képviselői petíciót adtak át a tárca képviselőinek.  A demonstráció résztvevői a minisztérium épületétől a Kossuth térre vonultak, ahol ezúttal is voltak beszédek. December 9-én a diákok ismét megmozdulnak.

A rendezvény moderátora Nagy Zsolt színművész volt. Ő a kormánypárti sajtónak azt üzente: „írjatok, amit akartok, ezek az emberek azért vannak itt, mert kiállnak a tudásért”. Később a jelenlegi iskolarendszert „elavult tákolmánynak” nevezte, majd azt kérte a tüntetőktől, készítsenek szelfit, és küldjék azt el a Belügyminisztérium ügyfélszolgálatára, hogy a tárcának ne kelljen a tankerületektől begyűjteni a résztvevők nevét. 

A demonstráción több pedagógus is felszólalt. Szilágyi Kitti óvodapedagógus szerint nem megoldás, hogy egy tanárt terhelnek kettő vagy több ember munkájával ingyen. Főleg nem az a megoldás, hogy megfenyegetik a kiüresített sztrájkjog miatt polgári engedetlenkedő tanárokat, és kirúgják őket. – Mi tisztességes pedagógusok, tisztességes emberek szeretnénk maradni – hangsúlyozta.

Pataki Klára gyógypedagógus, egy autista lány édesanyja. Mint elmondta, tudja milyen érzés egy végig tanított nap után még 2-3 órát készülni a másnapi órára. – Szent, megszállott őrültek tartják vállukon az egész rendszert legyen szó oktatásügyről, egészségügyről vagy a szociális szféráról – szögezte le. – Felfogjuk-e végre, hogy minden mindenkit érint, mert egy közösség, egy ország vagyunk? – tette fel a kérdést hangsúlyozva, a közöny lassan ölő méreg.

Diák felszólalók arról beszéltek, „mi vagyunk a jövő, határozzuk meg mi a saját sorsunkat”. – Arrogáns, cinikus kormányok tagjai megvannak győződve arról, hogy felsőbbrendűek, mint mi – mondta egy másik tanuló hozzátéve, „megvetik a jövőnkbe vetett hitünket”. – 12 éve várunk, nem fogunk tovább csendben ülni – szögezte le. A tömegből a „nem hagyjuk”, a „nincs tanár, nincs jövő” és az „elegünk van” skandálás is hallatszott a felszólalás közepette. A fiatalok bejelentették, az Egységes Diákfrontnak idén meg lesz egy megmozdulása, amit december 9-én tartanak.

Molnár Áron színművész, a noÁr mozgalom alapítója felszólalásában azt mondta a tüntetőknek, csatornázzák be a dühös energiákat tettekbe. Elmondta, Szolnokról nemrég kaptak egy üzenetet, miszerint ha odamennek, megverik őket. Ezért meghívták őket a szolnoki pedagógusok, ők pedig elmentek tüntetni, ahol két pedagógus vigyázott rá végig. Szerinte így neki is kutyakötelessége vigyázni a pedagógusokra. Azt ígérte, nem fognak csendben maradni, ha csendre inti őket a hatalom. Felhívta a figyelmet, ma Magyarországon ez a „rosszcsont” miniszterelnök hárommillió forintot keres, ez egy pedagógus éves bére. Ő azt javasolja, a politikusok mondjanak le az idei béremelésükről és ajánlják fel a pedagógusoknak, akkor elhiszik nekik, hogy tényleg fontos számukra az oktatás ügye. Arra buzdította a diákokat, hogy ahogy Miskolcon ülősztrájkba fogtak a tanulók, tegyék ezt meg országszerte. 

Bojár Gábor milliárdos üzletember videóüzenetet küldött a tüntetés résztvevőinek. – Veletek vagyok, és tudom, hogy az üzletemberek és vállalkozók között ezzel nem vagyok egyedül – mondta. Leszögezte: tudja, az ország gazdasága is elsősorban a pedagógusokon múlik.

Ezt követően a Pedagógusok Szakszervezete, a Tanítanék Mozgalom, az Adom Diákmozgalom és a Szülői Hang képviselői tettek fel kérdéseket kvázi nemzeti konzultációként. Ennek keretében a pedagógusok kilenc követelésének pontjairól szavaztatták meg a résztvevőket, majd végül a tiltakozás folytatását ígérték. Ezután a résztvevők a magasba emelték a telefonjaikat és világítottak vele. Nagy Zsolt végül a kormánypárti médiamunkás Bencsik András szavaira emlékeztette a demonstrálókat, aki szerint „nihilista semmiháziak” lepték el a tanári pályát. A színművész így azt kérte a tüntetőket, mutassák meg, hogy ők valójában kulturált emberek, és csendben, békésen hagyják el a Kossuth teret. Ezzel a tüntetés véget ért.

A diákok, szülők és tanárok 9 pontos követelése a következő:

• Érdemi és nyilvános párbeszédet az oktatás megújításáról! Hiteles tájékoztatást a kormány és a közmédia részéről!
• Szüntessék meg a pedagógusok lejáratását, az oktatási szereplők megfélemlítését! A kirúgott vagy leváltott tanárokat azonnal helyezzék vissza!
• Megbecsülést a pedagógusoknak!
• Érdekérvényesítő sztrájkjogot a pedagógusoknak!
• Felelős, hozzáértő oktatásirányítást! Önálló oktatási minisztériumot!
• Kisebb terhelést a diákoknak és a pedagógusoknak!
• Esélyteremtő, minőségi oktatást és nevelést mindenkinek – az óvodától az egyetemig!
• Versenyképes és értékálló bérezést az oktatásban dolgozóknak!
• Minőségi, 21. századi környezetet a tanuláshoz és a tanításhoz, neveléshez!
• Szakmai szabadságot és támogatást az oktatásban! Korszerű nemzeti alaptantervet! Szabad tankönyvválasztást!

A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) a tüntetés ideje alatt ezúttal is bekapcsolta az úgynevezett gyülekezési jogi forródrótját (+36 30 722 3356), ahol az esetleges jogsértésekkel kapcsolatos megkereséseket fogadták.