Ungár Péter: Működő dolgokat nem fogunk baltával szétverni

Ungár Péter: Működő dolgokat nem fogunk baltával szétverni

A tervezett akkumulátorgyár ellen tüntettek Debrecenben 2023. január 28-án (Fotó: Szabó Zsolt László/Magyar Hang)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK


Komoly gazdasági érdekekkel és a teljes kormányzattal állunk szemben – mondta a Magyar Hangnak Ungár Péter. Az LMP társelnöke beszélt a csütörtöki debreceni tüntetésükről és arról is, hogy miért nem lehet az országgyűlési kérdésekkel várni a debreceni akkumulátorgyár ügyében.

– Ön áldebreceni?
– Korábban azt mondták, hogy álszombathelyi vagyok, úgyhogy a továbbiakban az lesz a célom, hogy a politikai munkám során ezt a vádat megkapjam minden megyei jogú várossal kapcsolatban.

– Korábban már volt Debrecenben több tüntetés az akkumulátorgyár ellen, ott olyan transzparens is volt, ami azt hirdette: „nem vagyok ellenzéki”. Számít arra, hogy a demonstráción esetleg jelzik a civilek, hogy jobb szeretnék, ha a pártpolitikusok távol maradnának az ügytől?    
– Egyeztettünk a helyi civil szervezetekkel, szinte minden lépésben. A debreceni akkumulátorgyár ügyében egy nagyon nagy küzdelem zajlik, amiben komoly gazdasági érdekekkel és a teljes kormányzattal állunk szemben. Ebben pedig szükség van mindenkire, a civilekre, azokra, akik kritikusak az LMP-vel szemben és persze az LMP-re, Magyarország zöldpártjára is. Mi egyébként az akkumulátorgyártás kérdésével országos szinten foglalkozunk, a debreceni beruházás azért van fókuszban, mert a tervek szerint ez lesz a legnagyobb gyár. Ugyanakkor nekünk az a célunk hogy egyetlen további ilyen üzem se jöjjön létre Magyarországon, mert látjuk, hogy ennek a kérdésnek nagyon sok leágazása van, Győrben, Iváncsán, Fóton, Nyíregyházán például. Ezért is kezdeményeztünk országos népszavazást.

– Annak az elbírálása hol tart most?
– Ha jól tudom, március 21-én dönt róla a Nemzeti Választási Bizottság. Helyben, Debrecenben a Momentumnak, a Mi Hazánknak és a civileknek van beadva kérdése.

– Országos népszavazáson még a kampányforrásban igencsak bővelkedő kormánypártok sem tudtak érvényes népszavazást rendezni, gondoljunk csak a 2016-os kvótareferendumra, vagy a tavalyi országgyűlési voksolással egyszerre tartott „gyermekvédelmi” népszavazásra. Lát arra esélyt, hogy az LMP-é érvényes lesz majd?
– Ilyenkor mutatkozik meg, hogy mennyire abszurd az a részvételre vonatkozó ötven százalékos küszöb, amit a Fidesz bevezetett. De Tatán például láttunk olyan referendumot, ami szintén nem volt érvényes, mégis sikeresnek mondható, hiszen a jelek szerint visszavonják majd a tatai Öreg-tó szétverését célzó beruházást.

– Tegyük fel, hogy az NVB átengedi az LMP országos népszavazási kezdeményezését. Számítanak-e a többi párt segítségére? Kérdezem ezt azért is, mert épp ön mondta minap az évértékelőjükön, hogy az összefogás halott?
– Ilyenkor mindenkire számítunk, persze. Tudjuk, hogy elsőre talán így is soknak is tűnik az ehhez szükséges 200 ezer aláírás, de van rá idő, össze fogjuk tudni gyűjteni. Ami pedig a pártpolitikai dimenziót illeti, ez az ügy annyira fontos, hogy nem ér rá addig, amíg majd Orbán Viktorról újra döntünk 2026-ban. Addigra már késő lesz, mert helyrehozhatatlan károkat okoznak majd a további debrecenihez hasonlóan megvalósuló beruházások. Ezért kezdeményeztük most a népszavazást, hiszen most tudunk ezen változtatni, két év múlva már nem.  Ez most egy politikai nyomásgyakorlás egy konkrét cél elérése érdekében, ami nem kapcsolódik az országgyűlési választásokhoz.

– Van-e a kérdésben esetleg olyan kompromisszum, amit el tud fogadni az LMP?
– A jelenlegi állapot egy kompromisszum, ami akkumulátorgyár most Magyarország területén működik, az az elektromobilitás területén felmerülő szükségleteket bőven fedezi. Mi nem azt mondjuk, hogy nulla akkumulátort gyártsanak magyar földön, hanem azt, hogy nem kell több annál, mint amennyit most gyártanak. Működő dolgokat pedig nem fogunk baltával szétverni.

– Akár a debreceni városvezetés, akár a kormány tud-e olyan garanciát biztosítani, amire azt mondja az LMP, hogy rendben, ezekkel a feltételekkel épülhet a gyár?
– Ezt nem tartom valószínűnek. Papp László debreceni polgármester elmondta, hogy akárki akármit csinál, ez a gyár meg fog épülni és nem érdekli a helyiek véleménye. Én ennek az embernek több szavát nem hiszem el.