Ungváry Krisztián: Nem a kémelhárítás küldte Amerikába Karikó Katalint

Ungváry Krisztián: Nem a kémelhárítás küldte Amerikába Karikó Katalint

Ungváry Krisztián (Fotó: Halász Nóra/Magyar Hang)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

– Nemcsak, hogy nem cáfolható, amit Karikó Katalin nyilatkozott, de nehéz mást elképzelni, mint amit mondott – erről beszélt Ungváry Krisztián történész az Euronewsnak annak kapcsán, hogy bár a napokban kiderült, a világhírű magyar kutatót beszervezték 1978-ban Magyarországon a III/II-es osztályra, a tudós saját elmondása szerint senkinek nem ártott, írásos jelentést nem adott. Karikó erről úgy nyilatkozott a Magyar Hangnak küldött közleményben: tény, hogy 1978-ban, amikor tudományos segédmunkatársként kezdett dolgozni, kényszerválasztás elé állították, „féltem, ezért aláírtam a beszervezésre vonatkozó dokumentumot”. A világhírű tudós hangsúlyozta: „az ezt követő években semmilyen írásos jelentést nem adtam, senkinek nem ártottam. Tudományos tevékenységem, kutatásaim folytatása érdekében távozni kényszerültem.” Az ügyben az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának a főigazgatója is azt mondta a Válasz Online-nak, semmilyen levéltári bizonyíték nincs, ami ellene mondana Karikó Katalin kijelentésének.

Ungváry Krisztián arról beszélt az Euronews-nak, Karikó válasza azon ritka esetek egyike, amikor az érintett normális választ ad a felmerült kérdésekre, nem hazudozik a múltjáról, ugyanakkor később felhívta a figyelmet, azt a tudós nem állította, hogy szóban se jelentett volna. Azzal kapcsolatban, hogy Karikó később Amerikába ment, Ungváry úgy fogalmazott: ha kémtevékenységgel küldték volna őt ki, „át kellett volna adni őt a hírszerzésnek, ezt viszont át kellett volna vezetni a 6-os kartonra. Ennek elmulasztása a szolgálati szabályzat súlyos megsértése lett volna”. Végül a történész szerint Karikót nem zárták ki a hálózatból, de inaktiválták, „nem csináltak vele semmit” külföldi tartózkodása idején. – A dokumentum egyértelműen bizonyítja, hogy nem a kémelhárítás küldte Amerikába Karikó Katalint – hangsúlyozta Ungváry.