Utolsó pillanatos módosítással javasolja a Tisza, hogy a főváros változtasson a hitelszerződésén
Fővárosi Tisza-frakció (Fotó: Tisza Budapest / Facebook)

Bár a Fidesz mindent elkövet, hogy csak a közelgő Pride-ról szóljon a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülése, Budapest működőképessége szempontjából nem ez lesz a legfontosabb, hanem hogy megmarad-e a 2025. évi költségvetés. Az ülést megelőző fővárosi szakbizottságok alapján ez kérdőjelessé vált, miután a képviselők többsége nem szavazott igennel a városvezetés javaslataira, ami egyben azt is jelentette, hogy azokat nem tartják alkalmasnak arra, hogy a közgyűlés tárgyalja őket. Most viszont úgy tűnik, a Tisza talán mégis hajlani fog a költségvetésről szóló előterjesztések elfogadására, legalábbis erre utalhat, hogy kedden, vagyis egy nappal az ülés előtt beadtak egy módosítást az ügyben – vette észre a Magyar Hang. De mi is történt?

A 33 fős közgyűlés két legnagyobb frakcióját a Fidesz-KDNP és a Tisza alkotja 10-10 fővel. Míg teljesen nyilvánvaló, hogy a kormánypártok fővárosi frakciója nem fog megszavazni semmilyen gazdasági intézkedést Karácsony Gergellyel közösen, addig a Tiszánál már lehet nyitottság erre, hiszen végül tavaly decemberben is elfogadták az idei évre vonatkozó büdzsét. Ennek ellenére a tiszás szakbizottsági tagok és delegáltak vagy nem szavazták meg a költségvetés megmaradásával kapcsolatos javaslatokat, vagy leszavazták, illetve tartózkodtak anélkül, hogy előzetesen konkrét módosításokat kértek volna. Egy ilyen javaslatuk végül kedden futott be, amit Bujdosó Andrea tett a főváros hitelszerződésével kapcsolatban. A dokumentumot Karácsony Gergelyék a nyári hónapokra úgy módosítanák, hogy hitelkeretük 60 milliárd forint helyett 80 milliárd forintra nőjön. Bujdosó szerint viszont a szerződés egyik pontját töröltetni kéne, mégpedig július 1-jéig, vagyis néhány nap alatt. A kifogásolt pont arra vonatkozik, hogy az OTP Bank Nyrt. jogosult egyoldalú írásbeli felszólítással azonnali hatállyal felmondani a jelen szerződést, a kölcsönt azonnal egy összegben esedékessé tenni, a kölcsönfolyósítást felfüggeszteni, illetve megtagadni például akkor, ha az államháztartásról szóló törvény vonatkozó rendelkezései alapján költségvetési biztost jelölnek ki az adóshoz, vagyis a fővároshoz. Ez viszont a Tisza álláspontja szerint indokolatlanul súlyos kikötés, ezért javasolják, hogy a főpolgármester kezdeményezze az OTP Bank Nyrt. felé ezen szerződéses kikötés törlését.

A Tisza még egy módosítást javasol, ebben felkérik a főpolgármestert annak vizsgálatára, hogy a jelenleginél kedvezőbb feltételekkel mely pénzügyi szolgáltatóknál és milyen kondíciókkal oldható meg a Fővárosi Önkormányzat működésének rövidlejáratú finanszírozása. Ennek határideje jóval megengedőbb, augusztus 31-e. 

Arról, hogy a 2025. évi költségvetés megmaradása kapcsán milyen más javaslatai vannak a fővárosnak, itt olvasható a korábbi írásunk.