
Papp László (Fidesz-KDNP) debreceni polgármester szerint aki az akkumulátoripart támadja, az a BMW-autógyártást támadja, amely Debrecen elmúlt száz évének legjelentősebb gazdasági eredménye. Ha ellehetetlenülne az autóipar, az gazdasági katasztrófát jelentene Debrecen számára – jelentette ki a városvezető a mai sajtótájékoztatóján, amelynek apropóját a Mikepércsi Anyák a Környezetért Egyesület (Miakő) és a Tóth Imre Bruti humorista új Tisza-szigete február 1-jére meghirdetett tüntetése jelentette.
A városvezető szerint továbbra is politikai hisztériakeltés folyik az akkumulátorügyben, annak ellenére, hogy az ipari vállalatok, az önkormányzat és a hatóságok is eredményeket értek el a két évvel ezelőtti emlékezetes közmeghallgatás óta. Ezekről azonban szerinte a tiltakozók nem vesznek tudomást. – Számukra mindegy, mi változik, ugyanazt állítják – jelentette ki, hozzátéve: Nem haragszunk senkire, aki demonstrálni akar, de a tényeket láttatni szeretnénk – fogalmazott.
A polgármester úgy véli: részben külföldi pénzből finanszírozott szervezetek készülnek tüntetésre az akkumulátoripar ellen, annak ellenére, hogy az akkumulátoripari vállalatok engedélyezési eljárásai, a majdani működésük és környezetre gyakorolt hatásukat tekintve is pozitív előrelépések történtek. Ezek közül kiemelte:
– Az NMP nevű, magzatkárosító hatásúként ismert akkumulátorgyártásban használt oldószer vállalt kibocsátási értékét jelentősen csökkentette a kínai CATL vállalat. Az üzem kezdetben legfeljebb 20 milligramm/köbméter kibocsátási értékkel kalkulált, de ezt a módosított környezeti engedélyében a tizedére, 2 milligramm/köbméterre vitte le. Az EVE Power esetében ez az érték 1 milligramm/köbméter. Kiemelte továbbá, hogy a dél-koreai ECO PRO is visszafogta az emissziós értékeit: a légszennyező kén-dioxid kibocsátás például az engedélyezett 35 milligramm/köbméter helyett 0 lesz.
– Az üzemeket zömében szürkevízzel, vagyis tisztított szennyvízzel fogják ellátni. Ennek érdekében jelentős, több milliárd forintra becsült értékű infrastrukturális fejlesztésbe kezd az önkormányzat: a városi szennyvíztelepről kikerülő tisztított szennyvizet vezetik el a Déli és az Északnyugati Gazdasági Övezetbe is. Mindkét iparterületre elvezetik a Keleti-főcsatornából a felszíni vizet is – ennek csatornarendszere Debrecen határáig már kiépült –, és a két iparterületen létesítendő vízkeverő állomáson keverik majd ki az üzemeket ellátó ipari vizet, amely kétharmad–egyharmad arányban tisztított szennyvízből és felszíni vízből fog állni. – Akár akarja az ipari szereplő, akár nem, ezt fogja kapni – jelentette ki Papp László. A polgármester kérdésünkre azt mondta: a szürkevíz fogadásáról és az ipari vízkeverék pontos arányáról egyéni megállapodásokat kötnek a rendszert üzemeltető városi cég és az ipari vállalatok között. A rendszer kiépítésére állami támogatást kapott a debreceni önkormányzat. Előbb a déli, majd az északnyugati ipari parkban is megépül a hálózat. A beruházásnak köszönhetően a nagy vízigényű vállalatok vízigényének 5 százalékát teszi ki majd a rétegvíz, amely a város ivóvízbázisát jelenti. Barcsa Lajos alpolgármester szerint az ipari cégeket ellátó új szürkevízellátó rendszer a rétegvizekkel nem lesz összekötve.

– 2025 első negyedévében elkezdi működését a Környezeti Ellenőrző Rendszer is, amelyre a lakosság a két éve telt ház előtt tartott közmeghallgatáson tett javaslatot. Ez Magyarországon egyedülálló rendszer, amely Balázs Ákos alpolgármester szerint stratégiai jelentőségű a város fenntartható fejlesztése szempontjából. 16 komplex mérőállomás tartozik hozzá, a város különböző pontjain – így a Mészáros Gergely-kertben (helyben Gugyoriként ismerik), a Mikepércsi úton és a szomszédos Mikepércs településen is. Ez a létrejövő városirányítási központba lesz bekapcsolva, utóbbi augusztusra áll fel. Bizonyos mérések már jelenleg is folynak: a felszíni és felszín alatti mérések szeptembertől januárig tartottak a vízkutakon keresztül. A rendszer a Tócó patak vizét is ellenőrzi majd két ponton. Szavai szerint a mérőkonténereket kihelyezték, körbekerítették, a kamerák és internetkapcsolat beszerelése zajlik, januárban megérkeznek az utolsó várt műszerek is.
– Döntés született továbbá egy vasúti terminál létrehozásáról az Északnyugati Gazdasági Övezetben, amelyet a GYSEV fog üzemeltetni. A polgármester közölte azt is, hogy a város uniós támogatást nyert egy 260 teherautó parkoltatására alkalmas kamionterminálra szintén ebben az ipari parkban, vagyis az M35-ös autópálya-lehajtó közelében, így sem a vonatok, sem a kamionok nem a városon keresztül járnak majd.
Papp László hangsúlyozta továbbá, hogy a debreceni ipari beruházásoknak az iparbiztonsági előírások és a környezetvédelemre vonatkozó jogszabályok betartásával kell megvalósulniuk. – Nem vitatom, hogy az országban vannak esetek, amikor vitatható érvek vannak egy-egy hatósági döntés mellett, de ez Debrecenre nem vonatkozik – jelentette ki. Hozzátette, nem tartja szerencsésnek a kínai befektetők kipécézését, mert a hatóságok szemében német, amerikai és más befektetők között nincs különbség.