Üzentek Beernek, hogy fogja be a száját

Üzentek Beernek, hogy fogja be a száját

Beer Miklós (Fotó: Balogh Viktória/Magyar Hang)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Csak mosolygok azon, hogy nem hívnak a királyi televízióhoz, persona non grata vagyok a hivatalos kormánysajtónál – jelentette ki a Hvg.hu-nak adott interjújában Beer Miklós. A váci megyéspüspök szerint ugyanakkor a kormány mellett elkötelezettek is elgondolkodhatnak azon, „hogy vajon a Beer Miklós miért mond ilyeneket, akit szeretünk amúgy és tisztelünk.” A helyzet ugyanakkor eldurvult, a 2018-as választás előtt pedig egyenesen az is elhangzott, hogy „fogja be a száját.” Beer azt nem mondta el, kitől érkezett a tanács, és szerinte talán csak féltette őt a régi jó barátja, aki politikai szerepet vállalt. „Tényleg volt ilyen, hogy jó lenne, ha most egy kicsit nem szerepelnék. Nem hiszem, hogy ettől jobb lett a világ” – fejtette ki.

Arra a kérdésre, hogy megbánt-e valamit utólag, a tüntetőknek írott decemberi levelét említette. Ebben azt írta a tiltakozóknak, hogy tiszteli bennük a kitartást, erőszak helyett viszont emeljük fel a szívünket. „Ez a naivitásommal magyarázható, azon voltam elkeseredve, hogy nehogy az legyen, mint Párizsban, hogy elkezdünk rongálni, gyújtogatni, és aztán azt nagyon félreértették. Az kár volt” – jelentette ki.

Beer Miklós: Nem dughatjuk homokba a fejünket | Magyar Hang

Beert elmondása szerint zavarja, hogy beskatulyázzák, és azt tartja problémának a mai magyar társadalomban, hogy nem beszéljük végig a problémákat. A menekültválság kapcsán pedig most arról beszélt: „úgy éreztem, meg kell szólalni, hogy ezt a nagyon súlyos problémát, amit ma a népvándorlás jelent, mi nem nézhetjük csupán egy kis ország belügyeként. Keresni a megoldást, ez a legnehezebb. És nem tudjuk kikerülni, és az elkövetkezendő évtizedek erről fognak szólni szerintem: hogyan lehet egyensúlyt teremteni a közel 8 milliárdos emberiség társadalmában.”

Beer Miklós egyébként nyugdíjba vonul, utódját, Márton Zsoltot augusztus 24-én szentelik fel és iktatják be. Őt jól ismeri, nagyon hasonló módon gondolkoznak elmondása szerint. Ami most foglalkoztatja, hogy hátha bele tud vágni egy hajléktalanmentő misszióba, esetleg cigányság-felzárkóztató programba. „Egy egészen személyes élményem: a mostani átmeneti lakásom előtt az ablakom előtt ott fekszik a padon egy volt ismerősöm, akivel még Márianosztrán ismerkedtünk meg 40 éve. És aztán láttam az élete menetét, ahogy lecsúszott, a felesége kirakta a lakásból, elkezdett inni, kirakták a munkahelyéről, sajnos tipikus történet. Ott fekszik a padon. Reggel találkozunk, köszön. »Szervusz, Miklóskám, hogy aludtál?« »Én jól, és te?« Ilyesmin spekulálok, hozzunk létre egy alapítványt, vegyünk egy házat, ott lehetne egy munkaterápiás felzárkóztató programot csinálni” – fejtette ki.