
Méltatlannak, igazságtalannak és alaptalannak tartja az Uzsoki Utcai Kórház főigazgatója a VIP-részleggel kapcsolatos megnyilvánulásokat. Ficzere Andrea a Facebookon azt írta, szerinte egyértelműen politikai jellegű támadásról van szó, és az ellenzék szereplői abból politikai hasznot remélnek. Nemrég az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKF) indított vizsgálatot, kijelentve, hogy állami ellátásban a várólistán pénzért előzni tilos, és ha egy orvos a betegének irreálisan hosszú várakozási időt mond, ezzel magánellátásba kényszerítve őt, az is üldözendő.
Ficzere azt írta, a kórház mindig és mindenben az aktuális jogszabályoknak megfelelve járt el, ez pedig igaz a VIP-osztály működésére is. Szerinte minden tevékenységükre engedélyük van, és sem szakmai, sem emberi, sem jogi vagy pénzügyi szempontból azok nem megkérdőjelezhetőek.
Az januárban derült ki, hogy egy beteget többéves várakozás helyett két és félmillióért heteken belül megműtöttek volna a „térítéses osztályon”. Hadházy Ákos és a Transparency International nyertek első fokon a kórház ellen, így annak meg kell mondania, mennyi bevételhez jutott a fizetős betegek után. Gulyás Gergely az ügyben feljelentést javasolt, és szerinte ha ilyen történt, az súlyos bűncselekmény.
Az Uzsokiban, mint kiderült, párhuzamos várólista működik, és ugyanazt az ellátást hamarabb is meg lehet kapni, ha valaki a Térítéses Betegellátó Osztályhoz fordul. A kórház ennek kapcsán azt közölte, hogy bár az osztály szervezetileg a kórházhoz tartozik, de állami finanszírozásban nem részesül, ezért működése nem befolyásolja az államilag ellátott betegek várólistán elfoglalt helyét. A kórház szerint továbbá a betegút-ellátó cégek állnak szerződésben a betegekkel, ezért a beavatkozások díja nem közvetlenül a kórházhoz érkezik. A Belügyminisztérium szerint az eljárás nem törvényellenes, mert a kórház a betegektől nem kér és nem is kap pénzt.