
Az ügyészség vádat emelt Varga Zoltánnal, a Central Médiacsoport tulajdonosával szemben különösen nagy vagyoni kárt okozó hűtlen kezelés miatt – tudta meg a Hvg.hu. A lap értesüléseit Varga ügyvédje is megerősítette, de Papp Gábor hozzátette: értelmezhetetlennek tartja a dolgot, hiszen szerinte ügyfele minden kifogásolt lépése törvényes volt.
Mint az ügyvéd elmondta, május 6-i keltezéssel kaptak értesítést arról, hogy Varga Zoltán ellen vádat emelt a Fővárosi Főügyészség. Papp Gábor a vádemelésről annyit közölt még, hogy annak tényét értelmezhetetlennek tartja. „Ügyfelemet egy olyan gazdasági ügyletben gyanúsították meg, amelynek a megismert nyomozati iratok alapján minden egyes lépese bizonyítottan törvényes volt. Ügyfelem ártatlan” – fogalmazott.
A gyanúsítás a Nógrádi Vegyipari Zrt.-vel kapcsolatos. A cég körül három éve kezdtek nyomozni a magyar hatóságok, és az volt a gyanújuk, hogy Varga Zoltán áron alul értékesítette a hozzá köthető, részben EU-s pénzből létrehozott céget, és ezzel nagyjából félmilliárd forintos kárt okozhatott az uniós költségvetésnek. „A gyanúsítás lényege az, hogy mi olcsón adtuk el, miközben eladhattuk volna később drágábban. […] Csináltak utólag egy igazságügyi értékbecslést, tehát 2022-ben, 2020 áprilisára vonatkozólag. Ez alapján azt mondták, szerintük ez a cég többet ért akkor, amikor eladtuk, ezért én megkárosítottam a költségvetést. Ilyen alapon az elmúlt tíz év összes private equity tranzakcióját elő lehetne keresni” – fogalmazott az ügyről az üzletember még 2022 decemberében.
2023 végén az üggyel kapcsolatban a NAV kihallgatta Varga Zoltánt, illetve házkutatást is tartottak nála. Az elmúlt években Varga többször is kritizálta az Orbán-rendszert, és arról is beszélt, hogy lapjait be akarja darálni a hatalom. A Centrál Médiacsoport az egyik legnagyobb magyar médiavállalat, olyan lapok tartoznak a portfóliójába, mint például a 24.hu, a Nők Lapja, az nlc, a Nosalty, a Startlap, a Story, a Best vagy a National Geographic magazin.