
Világosan látszik, hogy Magyarország és Lengyelország esetében politikai okai vannak a koronavírus-járvány utáni gazdasági helyreállítást segítő uniós források visszatartásának – jelentette ki Varga Mihály Brüsszelben, az uniós pénzügyminiszterek (Ecofin) tanácskozását követően kedden.
A pénzügyminiszter az MTI-nek nyilatkozva emlékeztetett: Magyarország az elsők között, 2021 májusában benyújtotta nemzeti helyreállítási tervét, azonban a gyermekvédelmi törvény hazai elfogadása miatt az Európai Bizottság politikai alapokra helyezte a magyar terv megítélését.
Szavai szerint ez a keddi vita során megerősítést nyert, ugyanis az Európai Bizottság baloldali érzelmű gazdaságpolitikai biztosa, Paulo Gentiloni közölte, hogy a diszkriminációmentesség biztosítása az iskolai oktatásban az egyik fő érv a magyar helyreállítás finanszírozásának visszatartására.
– Magyarország ezt elfogadhatatlannak tartja. A tisztességes versenyt sérti az, amit az Európai Bizottság csinál – fogalmazott Varga Mihály.
A magyar kormányt a hazai ellenzék is bírálja az úgynevezett gyermekvédelmi törvényt miatt, az ugyanis szerintük valójában csak arra szolgál, hogy összemossa a pedofíliát a homoszexualitással.