Vasúti mellékvonalakat zárnának be

Vasúti mellékvonalakat zárnának be

Vasúti mellékvonal Kondoros közelében (Fotó: Wikipédia,/VT)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK


Ellenzékben még hevesen védte, most felszámolná mellékvonalakat a Fidesz. Tizennégy szakasz van veszélyben, de az önkormányzati választások előtt jegelnék az ügyet – értesült a Népszava. A hírt megerősítette a lapnak a Közlekedő Tömeg Egyesület egyik alapítója is. Gyöngyösi Máté arra emlékeztetett: a MÁV Start Zrt. már tavaly novemberben két Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei vasútvonalon is arra írt ki közbeszerzési pályázatot, hogy a szerelvényeket autóbusszal váltsák ki. Ez a Nyíregyháza–Nyírbátor és a Mátészalka–Csenger vonal, de az Innovációs és Technológiai Minisztérium egyelőre megakasztotta a folyamatot.

A vasúti személyszállításért felelős állami társaság vezérigazgatója a civil szervezet információi szerint elszánt a kérdésben, és további 12 szárnyvonalat akar felszámolni, mert a cég többmilliárdos hiányából mindenképpen szeretne faragni.

A lap bemutatta a Közlekedő Tömeg birtokában lévő, nem hivatalos MÁV Start-javaslatban szereplő, bezárni tervezett vonalakat. Ezek között szerepel – mások mellett – a Zalaegereszeg–Rédics, Mohács–Villány, Tiszafüred–Karcag, vagy éppen a Mezőtúr–Battonya vonal.

A Közlekedő Tömeg Egyesület birtokában lévő nem hivatalos MÁV-Start-javaslatban most a következő vonalak bezárásának terve jelent meg:

Almásfüzitő–Esztergom
Csorna–Pápa
Zalaegerszeg–Rédics
Somogyszob–Nagyatád
Godisa–Komló
Szentlőrinc–Sellye
Mohács–Villány
Gyöngyös–Vámosgyörk
Hidasnémeti–Szerencs
Nyékládháza–Tiszaújváros
Tiszafüred–Karcag
Mezőtúr–Battonya
Nyíregyháza–Nyírbátor
Mátészalka–Csenger