– Értelmetlen, értelmezhetetlen, oktalan döntés – nyilatkozta a Népszavának a Somogyszob-Nagyatád vasúti szárnyvonal ideiglenes járványügyi menetrend módosításáról Ormai István, Nagyatád polgármestere. – Láthatóan íróasztal mellett, valós tapasztalat nélkül döntöttek a vonatainkról.
A MÁV szombattól érvényes, hivatalosan ideiglenes járványügyi menetrendnek nevezett terve szerint összesen 34 szakaszon csökkentik radikálisan a vonatok számát. Tizenkét helyen napi egyetlen járatpár marad meg. Huszonkét szakaszon jobbára 2-3 vonatpár mellett pótlóbuszok szállítják majd az utasokat.
– A szárnyvonal a nemzetközi, Budapest–Gyékényes–Zágráb vasúthoz, s ezen keresztül Kaposvárhoz, a megyeszékhelyhez jelent kapcsolatot – magyarázta Ormai István. – A helyiek és a környékbeliek vonattal járnak munkába, iskolába, a kórházakba, hivatalba. A MÁV szerint az utasforgalmi adatok miatt nem indokolt a vonatközlekedés fenntartása, csak éppen azt felejtették el hozzátenni, hogy márciusban, a járványügyi intézkedések bejelentése után mérték a forgalmat, amikor bezártak a hivatalok, az iskolák, az üzemek és a kórház.
A somogyszob-nagyatádi szárnyvonalat nem először akarja racionalizálni a vasúttársaság. A szakaszt 2007-ben a Gyurcsány-kormány be akarta zárni, akkor azonban a helyi tiltakozás, illetve az utasforgalmi adatok hatására a MÁV meghátrált. Pedig 2007-ben 13 szárnyvonalat zártak be, amelyek közül egyedül a Pápa-Csorna vonalon – vagyis Kövér László és Áder János városai között – indult újra a forgalom a 2010-es kormányváltás után. Két évvel később a Bajnai-kormány 24 szárnyvonalon szüntette be a személyforgalmat, komoly muníciót adva ezzel a választási kampányban az akkor legnagyobb ellenzéki pártszövetségnek. A Fidesz–KDNP minden létező fórumon hevesen bírálta a kormányzat vasútpolitikáját, képviselőik megannyi módosító indítványt adtak be a törvénytervezethez, s a vidék „sunyi ellehetetlenítésével” vádolták a kabinetet.
A második Orbán-kormány a 24 szakaszból kilencen újra is indította a személyforgalmat. Az akkor újraindított kilenc közül vezetik most be nyolc szakaszon a járványügyi menetrendet: ezeken szombat óta mindössze egyetlen vonatpár jár mutatóban, ráadásul még pótlóbusz sem lesz a megszüntetett járatok helyett.
Mindezekből a most új menetrendet kapott települések vezetői közül többen arra következtettek: a bő évtizeddel ezelőtti, a vidéki Magyarország közlekedése mellett kiálló fidesz–KDNP-s lobbi számára mindez csak szimpla kampányfogást jelentett, ráadásul a jelenlegi kormánypártok, tanulva az akkori felháborodásból, most nem bezárják az érintett szárnyvonalakat, hanem egyszerűen csendesen elsorvasztják. Ez egyúttal azt is jelenti, nem hiszik el, hogy az ideiglenes járványügyi menetrend – ahogyan néhányan tudni vélik – csak augusztus 31-ig marad érvényben.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium szerint a változtatás azért szükséges, mert az érintett szakaszokon a kijárási korlátozások idején a korábbi utasforgalom az ötödére-tizedére esett vissza, de ezeken a helyeken fokozatosan újraindítják a vonat- és buszközlekedést, figyelembe véve a változó utasigényeket. Mindez azonban láthatóan nem győzte meg az érintetteket: észak-nógrádi települések például Csach Gábor, Balassagyarmat fidesz–KDNP-s polgármesterének felhívására – s Balla Mihály, a térség kormánypárti képviselőjének támogatásával – nyílt levelet írtak Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkárnak az Ipoly-völgyi vasút megmentése érdekében.