Veronai buszbaleset: a koronatanú megnevezte, ki volt a sofőr

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Nem a balesetben elhunyt Kalmár Zoltán, hanem Varga János ült a volán mögött a veronai busztragédia pillanatában – jelentette ki vallomásában az a koronatanú, aki a sofőr mögött ült a szerencsétlenség idején. Az olasz hatóságok emiatt vádat is emeltek Varga ellen.

A balesetben elhunyt gyerekek hozzátartozói, Szendrei Endre és Krizsány László voltak az ATV Egyenes beszéd című műsorának vendégei hétfőn este. Ők beszéltek arról, hogy a kirándulás főszervezőjének vallomásáról a szintén gyermekeit elvesztő tanár, Vígh György temetésén szereztek tudomást. A koronatanú itt elmondta nekik, hogy mindezt már a két éve a Nemzeti Nyomozó Irodának tett vallomásában megerősítette. Varga azt állította, a baleset pillanatában nem ő vezetett. Krizsány szerint viszont a kiérkező rendőrök első feljegyzései, videófelvételek és a holttestek elhelyezkedése nem ezt bizonyították.

A két hozzátartozó karácsony első napján ment el az életben maradt sofőr házához, hogy ott tizennyolc keresztet helyezzenek el, jelképezendő az elhunytakat. „Mindenféleképpen egy szembenézéssel és egy bocsánatkéréssel tartozik a hozzátartozóknak” – mondta el Szendrei Endre. A koronatanú két évvel ezelőtti vallomásáról Vígh temetéséig nem is tudtak. Ezek után elmentek az NNI-hez, kikérték az anyagot, amit illeték ellenében meg is kaptak. „Ez a vallomás teljesen véletlenül elsüllyedt egy fiókban a Nemzeti Nyomozó Irodában” – jelentette ki Krizsány László. A hozzátartozók szerint Varga rendkívül súlyos betegsége miatt nem ülhetett volna a volán mögött.

A busztragédia 2017. január 20-án éjfél körül történt Verona és Velence között. A jármű a Szinyei Merse Pál Gimnázium által szervezett sítáborból tartott hazafelé. Összesen ötvenhatan ültek a buszban, tizennyolcan pedig, jórészt 14 és 18 év közti diákok, életüket vesztették.