Vezérigazgatót vált Mészáros Lőrinc tőzsdei cége, az Opus Global
Mészáros Lőrinc

Dzsubák Attila Zsolt irányítja július elsejétől az Opus Global Nyrt-t. A tőzsdei társaság igazgatósága az új vezérigazgató mellett Balog Ádám igazgatósági tagot az igazgatóság alelnökének nevezte ki – közölte a társaság pénteken az MTI-vel. A közlemény szerint Mészáros Beatrix, az Opus Global igazgatósági elnöke a vezérigazgató váltással kapcsolatban kijelentette: Gál Miklós sikeresen lezárta az Opus és a Konzum fúzióját, reorganizálta és tovább dinamizálta a holdingot, amelynek eredményeit az első negyedéves pénzügyi jelentés is visszaigazolta. A társaságnak változatlanul stratégiai célja, hogy vonzó célpontként jelenjen meg az intézményi nagybefektetők és a konzervatív politikát folytató pénzügyi alapok előtt is.

Az új vezérigazgató szakmai tapasztalata garanciát jelent a befektetői fókuszú irányításra. Balog Ádám, igazgatósági alelnökként kiemelt szerepet vállal a jövőben a stratégiailag jelentős ügyekben – jegyezte meg az igazgatóság elnöke. Hozzátették: a döntés Gál Miklósnak a Mészáros Csoporton belül betöltött egyéb pozícióira nincs hatással.

2,704 milliárd forintos adózott eredményt ért el az első negyedévben az Opus Global
Magyar Hang

2,704 milliárd forintos adózott eredményt ért el az első negyedévben az Opus Global

A Mészáros Lőrinchez köthető vállalatcsoport jelentése szerint a vizsgált időszakot 534,907 milliárd forint mérlegfőösszeggel zárta.

– A következő egy évben az Opus Global céljai között szerepel, hogy a járvány negatív gazdasági hatásai ellenére stabil növekedési pályát biztosítson a portfóliójába tartozó vállalatok számára. Emellett továbbra is kiemelt cél olyan társaságok felvásárlása és integrálása, amelyek jelentős növekedési potenciállal és eredménytermelő képességgel rendelkeznek – olvasható a társaság közleményében.