A Magyar Hanghoz eljutott egy Youtube-os beszámoló arról a rendezvényről, amelyet a hatályos szabályok ellenére tartottak meg a fideszes vezetésű Bicskén. Ráadásul úgy, hogy a polgármester kifejezetten invitálta oda az embereket.
Igazat írt a közösségi oldalára feltöltött meghívójában Bálint Istvánné, Bicske kormánypárti polgármestere, amikor úgy invitálta a Fejér megyei kisváros lakóit az érvényben lévő járványügyi szabályok ellenére a városháza előtti téren január 2-án megtartott koncertre, valamit az évértékelő beszédére, hogy „szombaton 18 órakor rendhagyó újévi koncert lesz Bicskén”.
A rendezvény valóban rendhagyóra sikeredett, ugyanis a szervezők szinte az összes járványügyi szabályt megszegték. A 484/2020. kormányrendelet ugyanis meglehetősen kategorikusan fogalmaz a tárgyban: „Mindennemű rendezvény megtartása tilos, ideértve a kulturális eseményeket, valamint a karácsonyi vásárokat”. A rendezvényre ingyen forralt borral csalogatták a város polgárait, amely pedig egy másik jogszabályba, 656/2020. kormányrendeletbe ütközik, amely kimondja: „2020. december 24. napjától 2021. január 3. napjáig azon a közterületen is tilos szeszesitalt fogyasztani, ahol ezt más jogszabály nem tiltja”. A témával vasárnap a 444 nyomán ebben a cikkben foglalkoztunk részletesen.
Bár a fideszes médiabirodalom, a KESMA alá tartozó Fejér Megyei Hírlap kármentésnek tűnő mai cikkében azt írta a botrányról, hogy „a Hősök terén is alig maroknyian álldogáltak, az arra járók a másik oldali járdán időztek kis ideig", most a Magyar Hang birtokába került egy Youtube-os beszámoló a rendezvényről, amelyen jól látszik, hogy a fideszes megyei lap állításával ellentétesen sokan éltek a polgármester meghívásával és vettek részt a rendezvényen. (Arra az esetre, ha ezt a felvételt is törölnék az internetről, mint ahogy a rendezvényről beszámoló Facebook-oldal fényképeit törölték, szerkesztőségünk elmentette a videót. – a szerk.) A Fejér Megyei Hírlapnak a bicskei polgármester rendezvényéről beszámoló cikkét egyébként az a Zsohár Melinda jegyzi szerzőként, aki korábban az Echo Tv igazgatósági tagja, valamint Mészáros Lőrinc sajtófelelőse volt.
Lapunk úgy tudja, egyes bicskei polgárokat annyira felbosszantott, hogy a jogszabályok látszólag nem egyenlően vonatkoznak mindenkire, hogy nem hagyták annyiban az esetet, és bejelentéssel éltek a helyi rendőrkapitányságon. Ezért kérdéseket küldtünk a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztályának, valamint az operatív törzsnek:
- Érkezett-e bejelentés, feljelentés, bármilyen jelzés a rendőrség felé az illegális rendezvény kapcsán?
- Kell-e a rendőrségnek ilyen esetben „hivatalból” eljárást indítania?
- Ezek alapján indult-e bármilyen eljárás a fenti rendezvény kapcsán? Ha igen, milyen gyanúval és mely szervük nyomoz?
- A helyszínen, a rendezvényen volt-e rendőri biztosítás? Ha igen, hány fővel voltak jelen?
- Január 3-ig tilos a köztéri alkoholfogyasztás. A helyszínen ingyenesen forralt bort is osztottak. Ezt az aspektust vizsgálják-e?
Lapunk kedden késő délután kapott választ a rendőrségtől, válaszaik tartalmát ebben a cikkünkben osztjuk meg olvasóinkkal:
Bicske polgármestere, Bálint Istvánné akkor került legutóbb az országos média érdeklődésébe, amikor kiderült, hogy együtt dolgozik Hajdú Péter adócsalásért elítélt producerrel Mészáros Lőrinc felesége tévécsatornáinak igazgatóságában. Akkor lapunk megkérdezte Bálint Istvánnét, nem gondolja-e, hogy rossz fényt vet a cégükre, hogy az ítéletet követően is vezérigazgató marad a többek között költségvetési csalásban bűnösnek talált és felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt Hajdú Péter. Bálintné akkor annyit közölt lapunk olvasóival, hogy „nem akar a Magyar Hangnak semmit mondani”.