
Közzétett a rendőrség két videót is arról, hogyan fogták el azt a férfit, aki egy videóban Orbán Viktor miniszterelnök meggyilkolásával fenyegetőzött.
Ahogy arról lapunk már korábban is beszámolt, a rendőrség pedig most kiegészítette: június 10-én a férfi az egyik videómegosztó portálon tett közzé olyan felvételeket, amikben azzal fenyegetőzött, hogy saját kezével fogja megölni a miniszterelnököt, illetve nyilvános kivégzést tart. Minderről valaki értesítette a hatóságokat, az ügy pedig a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodához került. Ott a Terrorelhárítási Központtal közösen kezdtek dolgozni, a kiberszakemberek pedig néhány óra alatt azonosították is az illetőt. Másnap hajnalban már rajta is ütöttek a Tolna megyei otthonában.
A 44 éves férfinél tartott házkutatás során a rendőrök lefoglalták elektronikai eszközeit, köztük azt a mobiltelefont, amin több fenyegető videót is találtak. A házban előkerült egy 63 és egy 43 centiméteres pengéjű kard is, amit szintén lefoglaltak.
Előállítását követően emberölés előkészülete bűntett miatt hallgatták ki gyanúsítottként. A férfi elismerte, hogy a videókat ő készítette, azonban vallomása szerint az abban elhangzottakat nem gondolta komolyan. Őrizetbe vételét követően a nyomozók kezdeményezték letartóztatását, amit a bíróság elrendelt.