Videót tett közzé a rendőrség a budapesti autós üldözésről
Autós üldözésről tett közzé videót a rendőrség (Képernyőfelvétel: PoliceHungary / Youtube)

– A budapesti rendőrök fedélzeti kamerája rögzítette a sorozatos közlekedési jogsértéseket a IX. kerületben. A szabálytalanságokat halmozó sofőrt előállították, kiderült, hogy jogosítványa sem volt – erről írt a rendőrség honlapján szerdán, és videót is közöltek az esetről, amely gyakorlatilag – ahogy arról a Magyar Hang is beszámolt – autós üldözéssé fajult.

A rendőrség felidézte: egy buszsávot szabálytalanul használó autóst akartak megállítani a járőrök december 20-án 20 óra körül a főváros IX. kerületében, a Soroksári úton. Az autós figyelmen kívül hagyva a megállásra felszólítást, a járőrautó fényjelzését és a szirénát, tovább haladt a buszsávban a Szabadkai út felől a Rákóczi-híd irányában, közben áthajtott több tilos jelzésen és figyelmen kívül hagyott több behajtani tilos táblát, illetve záróvonalat.

A rendőrök követték az autóst, és rádión értesítették kollégáikat, így a járművet végül öt perccel később, a Mester utcán sikerült biztonságosan megállásra kényszeríteni. Ekkor derült ki a menekülés oka: a gépkocsi vezetőjének nem volt jogosítványa. A 18 éves fiatalembert megbilincselték, és a IX. Kerületi Rendőrkapitányságra állították elő. Vele szemben engedély nélküli vezetés és záróvonal átlépése miatt szabálysértési eljárás indult, a fedélzeti kamera által rögzített hat tilos jelzésen áthaladás és három kötelező haladási irány megszegése miatt pedig összesen 410 ezer forint közigazgatási bírságot szabtak ki rá. Mivel a kocsiban utazott egy 11 éves kisfiú, a hatóság vizsgálja a kiskorú veszélyeztetése bűntett megvalósulását is.

Autós üldözés a Mester utcában
Magyar Hang

Autós üldözés a Mester utcában

A Smart nem volt hajlandó megállni a rendőri felszólítás után.