Vihar a fővárosi dunai hajózás körül, a BKV szerint jobb lesz a helyzet

Vihar a fővárosi dunai hajózás körül, a BKV szerint jobb lesz a helyzet

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) menetrend szerint közlekedő utasszállító kishajója tart a margitszigeti kikötőjéhez a Dunán. Előtérben a Margit híd, háttérben a Parlament. MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

A korábbiaknál kiszámíthatóbb, ellenőrizhetőbb és magasabb bevételeket ígér a BKV új hajózási szerződése – közölte szombaton az MTI-vel a társaság.

BKV közleménye szerint „az új szerződéses konstrukció a korábbiaknál több kontrollpontot és szigorúbb ellenőrzési lehetőséget tartalmaz”, így a  bevétel a korábbi évekhez viszonyítva lényegesen nagyobb lesz.

Kifogásolták, hogy több, „félrevezető híradás” jelent meg a témában, többek között a Magyar Nemzet néven megjelenő lapban. Mint írják, „a híradások által sugalmazottakkal ellentétben a közbeszerzési eljárás szabályosan, átlátható módon zajlott, és a társaság számára előnyös módon zárult.”

Mint leszögezik, a BKV Zrt. 2013-ban hajózásra kötött szerződései 2019 végén, illetve 2020-ban jártak le. Ezen szerződések hatályának további hosszabbítására nem volt jogszerű lehetőség.

A nyílt közbeszerzési eljárás hirdetményének feladási dátuma 2020. június 11. volt, „így ennek ismeretében nehezen állítható, hogy gyorsan és gyanús körülmények között zajlott volna a közbeszerzés lefolytatása”. Az eljárási elv felépítése teljesen azonos a 2012 óta alkalmazott mechanizmusokkal, így a cég szerint a futamidő sem túlzott.

A közlemény szerint a BKV által üzemeltetett közszolgáltatási hajójáratok végleges megszüntetéséről – minden ezzel ellentétes híresztelés ellenére – nem született döntés. Éppen ezért a társaságnak a koronavírus-járvány által keltett bizonytalan gazdasági körülmények között is fel kellett készülnie a közszolgáltatási hajózás indulására, többek között a közbeszerzési eljárás eredményes lefolytatásával.

Hangsúlyozzák, hogy 2020 végén a tervezettnél alacsonyabb rendelkezésre álló forrás miatt merült fel az elképzelés a hajózási közszolgáltatás megrendelésének 2021. évi átmeneti szüneteltetéséről. Ekkor már a fenti közbeszerzési eljárást nem lehetett jogszerűen felfüggeszteni, halasztani.

A hajózási szolgáltatásra kiírt, a közelmúltban zárult nyílt közbeszerzésen a nyertes ajánlati ár – a széleskörű verseny eredményeként – alacsonyabb lett a becsült értéknél. A legalacsonyabb érvényes ajánlatot benyújtó Magyar Kikötő Zrt. referenciájával kapcsolatban a BKV külön felvilágosítást kért az ajánlattevőtől, amelyet az ajánlattevő határidőn belül megtett – olvasható végül a közleményben.

A BKV közleményével egyben a fővárosi Fidesz-frakció szombati Facebook-bejegyzésére is reagált, ebben ugyanis a Magyar Nemzet cikke alapján a fideszesek BKV hajómutyit sejtetnek. Mint írják, „erős gyanú merült fel arra vonatkozóan, hogy a fővárosi dunai hajójáratok üzemeltetésében győztesként kihirdetni kívánt cég referenciáival komoly gond lehet, akár hamisnak is minősíthetők”. Ezért a frakció azt kérte Karácsony Gergely főpolgármestertől, hogy indítson teljes körű vizsgálatot és annak megnyugtató lezárásáig azonnali hatállyal tiltsa meg a BKV-nak a szerződéskötést.

Fizessen elő a Magyar Hangra!

„Ne kelljen újra bizonyítani, ki a jó hazafi” – Magyar Hang-ajánló

Kötöttfogás Extra

Támogasson minket!

Keresés

Csatlakozzon hozzánk Patreonon

Árnyék podcast – Bántalmaz a kormányom