
Az összefüggő felhőzet vasárnap délelőttől egyre nagyobb területen szakadozik, csökken, mögötte gyorsan vonuló felhőtömbök zavarják a napsütést. Összességében több helyen várható időszakos csapadék: reggel, délelőtt még eső, a gyorsan vonuló felhőkből már inkább záporok – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből.
A délutántól északnyugatira forduló szél az északi megyékben megerősödik, helyenként viharossá fokozódik, másutt élénk széllökésekre kell számítani. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 10 és 16 fok között alakul, de az északnyugati határnál ennél egy-két fokkal melegebb is lehet.
Vasárnap is gyenge hidegfronti hatás érvényesül, így továbbra is előfordulhat görcsös fejfájás, hasi- és izomgörcsök – írja az Időkép. A szeles tájakon, különösen északon az erős, viharos szél is fokozhatja a fejfájást, valamint ingerlékenységet, nyugtalanságot is kiválthat, illetve ennek hatására csökkenhet a hő- és komfortérzet. A szívbetegek állapota is romolhat, ők lehetőleg kerüljék a megterhelő tevékenységeket.