Visszavitték Ukrajnának a tiszai szemetet, rendőrök igazoltatták őket

Visszavitték Ukrajnának a tiszai szemetet, rendőrök igazoltatták őket

Kommunális hulladékot távolítanak el munkagépekkel a Tiszából Vásárosnaményban 2021. február 6-án (Fotó: MTI/Balázs Attila)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Vasárnap olyan sok műanyagpalack érkezett ukrán- és román területről a Tiszára, hogy ki sem látszott alóla a folyó. Egy, az ATV-nek nyilatkozó, környezetvédő aktivista szerint ez legalább 1300 köbméter hulladékot jelent. A jelenség nem új. Olyannyira nem, hogy Adorján Béla, a Jobbik Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei képviselője, valamint Gyüre Csaba és Nunkovics Tibor, a párt parlamenti képviselői novemberben feljelentést is tettek az ügyben.

– Nem kaptunk semmiféle tájékoztatást, tanúként sem hallgattak meg minket, úgy tűnik, nyugvópontra jutott az ügy és senki nem törte kezét-lábát, hogy az ügyészség elé kerüljön a szennyezett Tisza kérdése – mondta lapunknak Adorján Béla, aki megelégelte a helyzetet. Ezért ő és Gyüre Csaba szerda délután egyfajta gesztusként „visszavitték” a folyóban összegyűlt szemetet Ukrajnának észak-keleti szomszédunk nyíregyházi konzulátusára. Szándékuk az volt a gesztussal, hogy az „eddig udvarias, diplomáciai mederben zajló tárgyalások kimozduljanak a holtpontról”. A képviselőket a sajtótájékoztatójukat követően rendőrök igazoltatták.

Adorján egyébként nemcsak képviselőként, hanem egy, a Beregben működő természetbarát horgászklub elnökeként is fontosnak érzi a Tisza ügyét. – Húsz éve, a nagy 2001-es árvíz óta jelent problémát a szemét, a vízügy pedig már 14 éve regisztrálja a szemét érkezését a kárpátaljai és szatmári vízgyűjtő területekről – mondta a Magyar Hangnak a megyei képviselő. Legelőször akkor figyelt fel a jelenségre, mikor szóba került a beregi árapasztó tárazó megépítése. – Nem csupán látható szennyezés érkezik ugyanis. Mikro- és vegyi szennyezés ugyanúgy jön a Tiszán, és így fennáll a veszélye, hogy azok a mezőgazdasági területek is nagy mennyiségű szennyezést kaphatnak, amiket nagy árhullám esetén kénytelen elárasztani a vízügy – mondta Adorján, aki szerint a jelenlegi védekezési módszer több szempontból is elégtelen.

Az ugyanis, hogy a Tiszán összeláncolnak néhány uszályt, aztán a felduzzasztott hordalékot markolókanállal teherautókra rakják, az nyilvánvalóan nem véd a vegyi szennyeződések ellen. (Ezekért főleg egy ukrajnai cserzőüzem, egy Szamos-menti húsüzem és a Tiszába kerülő háztartási hulladék a felelősek.)  

Szerdán is percenként 50-60 palack érkezett a Tiszára

Adorján megjegyezte: a téreség képviselője, a fideszes Tilki Attila még csak fel sem szólalt a parlamentben a Tisza ügyében, feljelentést sem tett, és úgy véli, „a Fidesznek ebben a kérdésben is csak a pénz számít”, hiszen még mindig csak a tervezés fázisban tart az a projekt, aminek keretében szemétlerakók létesülhetnének majd Kárpátalján. Addig is marad az úszó szemét ellen a már fentebb leírt „védelmi berendezés” egyébként Vásárosnaménynál található, nem messze attól a ponttól, ahol a Szamos belefut a Tiszába.

– Mondhatjuk, hogy ez az uszadék- és szemétgyűjtő rámpa a Szamos tekintetében jó helyen van, de a Tisza tekintetében nagyon nem – mondta Adorján, hozzátéve azért, hogy az Ukrajnában a folyóba került szemét így 60 folyamkilométert „utazik” és a Szamoson is halad 48 kilométert a palack vagy elhullott marhatetem, mire kikerül a vízből. Ez pedig azért veszélyes, mert az olyan időszakokban, mint a mostani, vagyis amikor magasabb a víz szintje, akkor még ezt az összetákolt uszadékrámpát is be kell húzni. Ugyanis a Siklósi Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője által „kárelhárítást végző úszóműparknak” nevezett alkalmatosság csak addig tud dolgozni, ha a vízállás hatszáz centiméter alatt van. Ha pedig az uszadékrámpát be kell húzni, akkor akár a kiskörei tározóig is eljuthat a szennyeződés.

Sőt, megeshet az is, hogy különösen magas vízállásnál megváltozik a sodrás és oldalra, az ártéri erdőbe és a partokra kerül ki a szemét. Szerdán egész nap hatszáz centiméter volt Vásárosnaménynál a Tisza vízállása, be is volt vonva a „magyar fejlesztésű géplánc”. Úgyhogy jött is a szemét megint. – Most számoltam meg a Tiszán, percenként olyan 50-60 palack érkezett megint – közölte nem sokkal cikkünk publikálása előtt Adorján Béla.