
Január 3-án visszavonták Schadl György diplomata útlevelét – közölte a külügyminisztérium a 444.hu megkeresésére.
A portál már korábban beszámolt róla a Völner-Schadl-ügy nyomozati iratairól szóló sorozatunk részeként, hogy a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökénél, Schadl Györgynél diplomata útlevelet is találtak a rendőrök, amikor november 5-én elfogták a reptéren. Vallomásában azt mondta, azért kapott ilyen iratot a külügytől, hogy a járvány alatt nemzetközi konferenciákra járhasson.
Schadl György elfogásakor éppen Dubajba tartott a felesége társaságában, akinek szintén volt diplomata útlevele. A végrehajtói kar elnöke vallomásában ragaszkodott hozzá, hogy nem szökni próbáltak.