
Karácsony Gergelyt kritizálta a fővárosi cégvezetők kiválasztása kapcsán a Tisza Párt szerdán. Az ügyre a főpolgármester levélben reagált – tudta meg a Magyar Hang.
Az elmúlt időszakban számos vitára alkalmat adott a folyamat, amellyel a nagy fővárosi cégek új vezetőit igyekeznek megtalálni. Pályázatot írtak ki a posztokra, lapunk már korábban megtudta, hogy összesen több mint negyven jelentkezés érkezett. Ezekből kell megfelelő jelölteket javasolnia egy olyan testületnek, ami két fővárosi bizottság tagjaiból áll össze, annak elnöke pedig a tiszás Orbán Árpád.
A Tisza frakciója azonban szerdán azt kifogásolta, hogy az ő politikusaik – akik benne vannak ebben a bíráló testületben – nem jutottak hozzá a pályázatok teljes anyagához. – Ismételten, negyedjére kérjük Karácsony Gergelyt: tartsa magát a közösen elfogadott szabályokhoz. Küldje meg a bíráló bizottság tagjainak az összes jelentkező önéletrajzát és motivációs levelét nevük, életkoruk és fényképük kitakarásával, hogy végre elkezdődhessen az átlátható, érdemi munka. Főpolgármester Úr! Tisztelje meg a pályázókat azzal, hogy a meghirdetett feltételek alapján jár el! – írták. Fontos részlet ennek kapcsán, hogy habár az adott pályázó nevét ők sem szeretnék első körben tudni, az önéletrajzokra és a motivációs levelekre igényt tartanának.
A Magyar Hang úgy tudja, hogy Karácsony Gergely már kedden délután megosztotta az önéletrajzokat a bíráló bizottság elnökével, a tiszás Orbán Árpáddal, és neki írt levelében jelezte, hogy nem merül fel aggály, hogy kitakarások nélkül a bizottság tagjai megismerhessék a pályázati anyagokat. Miután viszont a Tisza szerdán délelőtt nyilvánosan is kritizálta Karácsonyt, pár órával később a főpolgármester immár a bíráló bizottság minden tagjának is írt levelet. Ebben jelezte, Orbán Árpád elnököt írásban tájékoztatta arról, „hogy az önéletrajzokból a név, a kor, a nem és a fénykép kitakarása mint elvárás nemcsak nevetséges, de jogszerűtlen is”. Ezt azzal indokolta, „az önéletrajzi adatokból (akár a köztudomás, akár egy egyszerű internetes keresés alapján) a pályázó kiléte pontosan megállapítható. Bohóckodás lenne, ha kitakart önéletrajzokat tanulmányozna a bizottság – miközben a pályázó kiléte pontosan megismerhető az önéletrajz adataiból. A nevetségesség mellett ez a kitakarás jogsértő is lenne, mivel nem felelne meg az adatkezelés célhoz kötöttségének, hiszen úgy történne személyes adatok kezelése, hogy a kívánt cél elérésére (a pályázó kiléte ismerete nélküli értékelésre) az nem alkalmas”. Emiatt a főpolgármester kitakarás nélküli önéletrajzokat küldött meg Orbán Árpád részére, csatolva hozzá a Főpolgármesteri Hivatal előzetes, a pályázati tartalmi feltételeknek való megfelelésről készített értékelését,„ hangsúlyozva, hogy ez utóbbi csak segédlet a bizottság állásfoglalásának kialakításához”.
A főpolgármester levelét azzal folytatta, hogy jelezte Orbán Árpádnak, hogy ha a kifejtettek ellenére kitakarva akarja a bizottság tagjainak átadni az önéletrajzokat, a kitakarásról saját felelősségére, szükség szerint a két bizottság mellett dolgozó munkatársak bevonásával gondoskodjon. – Javasoltam ugyanakkor neki azt is, hogy csorbítatlanul ismertesse meg a bizottsági tagokkal az önéletrajzokat. Sajnálattal állapítom meg, hogy Elnök Úr egyiket sem tette: sem nem vállalta annak a felelősségét, hogy részben kitakarva bocsássa a bizottság rendelkezésére az önéletrajzokat, sem ki nem küldte csorbítatlanul az önéletrajzokat – jegyezte meg. Ezért Karácsony annak érdekében, hogy a bizottság munkáját segítse, a Fővárosi Önkormányzat egy belsős felületén minden bizottsági tag rendelkezésére bocsátotta csorbítatlanul az önéletrajzokat és az előzetes hivatali értékelést.
Több mint 43 pályázat érkezett a cégvezetői posztokra
Mint a Magyar Hang beszámolt róla, az alábbi fővárosi cégek vezetői posztjára lehetett pályázni:
• Budapesti Közlekedési Központ (BKK)
• Budapesti Közlekedési Zrt. (BKV)
• Budapesti Közművek (BKM)
• Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ (BFVK)
• Budapest Gyógyfürdői És Hévizei Zrt. (BFGYH)
A pályázati határidő lejárta után a főváros lapunk megkeresésére azt írta, hogy „a BKM vezérigazgatói tisztségére tizenkettő, a BKK vezérigazgatói tisztségére hét, a BKV vezérigazgatói tisztségére hat, a BFVK vezérigazgatói tisztségére nyolc, míg a BGYH vezérigazgatói tisztségére tíz pályázat érkezett. Egyes pályázók több tisztségre is benyújtották a pályázatukat”.