Két hónap alatt 364 alkalommal intézkedtek a BKK-rendészek
Vitézy Dávid bizottsága (Fotó: Magyar Hang / Hutter Marianna)

Jelenleg 41-en dolgoznak a BKK-rendészetnél – derült ki a Vitézy Dávid vezette Klímavédelmi, Közlekedési és Városfejlesztési Bizottság hétfői ülésén. A Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság (FÖRI) szervezetén belül felállított rendészet működésének kérdését maga az ötletgazda, Vitézy vetette ismét napirendre, miután több alkalommal is kritizálta, hogy a fővárosnak nem sikerült feltöltenie a rendelkezésre álló státuszokat. A Magyar Hang éppen egy hete írta meg, hogy a 75 státuszból eddig 36-ot sikerült betölteni, ez a létszám nőtt most 41-re.

Vitézy hétfőn azt javasolta a bizottságnak, hogy az alábbiakra kérjék fel a főpolgármestert:

1.) haladéktalanul intézkedjen a FÖRI BKK rendészeti egységének tervezett, 75 fős létszáma teljes körű feltöltése érdekében, ha szükséges, a kiválasztási és képzési kapacitások növelése útján,
2.) haladéktalanul intézkedjen a BKK BudapestGO applikációjában a FÖRI ügyeleti központjának elérhetőségét biztosító gomb integrációjáról,
3.) gondoskodjon arról, hogy a FÖRI ügyeleti központjának könnyen megjegyezhető négy számjegyű telefonszáma is legyen,
4.) vizsgálja meg annak lehetőségét és tegyen arra vonatkozóan javaslatot, hogy az applikációban történő „néma” bejelentés, azaz achatfunkción történő segítségkérés lehetősége milyen feltételekkel valósítható meg.
5.) gondoskodjon róla, hogy a BKK járatain és állomásain rendszeresített tájékoztatófelületeken a BKK-rendészet intézkedését igénylő esetek bejelentésének rendje, telefonszáma könnyen észrevehető és látható legyen.

Vitézy elöljáróban ismertetett több olyan hozzájuk befutó lakossági panaszt, amely nehezményezte, hogy csak telefonon lehet bejelentést tenni a rendészethez, chaten nem, holott az utasok számára sok esetben félelemkeltő hívással bejelenteni a problémát, például olyankor, ha a közelükben van egy ittas személy, aki miatt panaszt tennének. A Podmaniczky Mozgalom frakciójának vezetője hangsúlyozta: nem azt mondja, hogy semmilyen előrelépés nem történt a BKK-rendészet ügyében, de ahhoz, hogy a biztonságérzet tényleg javuljon, a létszám feltöltése nélkülözhetetlen.

Kiss Ambrus, a Főpolgármesteri Hivatal főigazgatója az ügyben arra figyelmeztetett, hogy csak azért alkalmatlan embereket ne vegyenek fel, hogy feltöltsék a létszámot, mert abból nagyobb baj lehet a végén. Arra is kitért, a FÖRI ügyeleti központjának integrációja a Budapest Go alkalmazásba már zajlik, továbbá szerinte is előremutató felvetés, hogy egy négy számjegyű telefonszámon lehessen bejelentést tenni, ahogy a chatfunkció megvizsgálása is elfogadható ötlet. Egyetértett azzal is, hogy a rendészetről kell tájékoztató kampány, ezért megköszönte Vitézy Dávid „influenszeri megnyilvánulásait” az ügyben, amire Vitézy nevetve csak annyit mondott, hogy megteszi, amit tud.

Ezután Handl Tamás FÖRI-igazgató arról beszélt, hogy január 1. és március 5. között összesen 84 személyt hívtak be állásinterjúra, akik érdemi önéleterajzzal ellátott jelentkezést nyújtottak be , ám végül 35-en visszaléptek. A maradék 49-ből 15-öt vettek fel, ezen felül pedig további 34 személy felvétele folyamatban van. Március 5-ig összesen egyébként 5 fő lépett ki a BKK-rendészetből. Jelenleg 41 fős az állomány. Hangsúlyozta, ha valaki fél a BKK járatain, nem a rendészetet kell keresni, hanem a busz- vagy villamosvezetőhöz menni, és jelezni neki, hiszen ő kapcsolatban van a diszpécserekkel. Egyébként az, aki felhívja a BKK-rendészetet, arra számíthat, hogy nagyjából 1 perc a kapcsolási idő, ezt letesztelték a BKK-nál. Nappal egyébként 5-6 ügyintézőjük van, éjszaka 2-3. 

Walter Katalin BKK-vezérigazgató emlékeztetett arra: március 31-én jelenik meg a BudapestGO alkalmazásban a BKK-rendészet hívásának funkciója, és onnantól maga a BKK is intenzívebben kommunikál majd erről, ezt már január végén is elmondták. Ő úgy látta, ha már megvannak a BudapestGO-ból indított hívások első tapasztalatai, utána lehet érdemi döntés hozni a chatfunkcióról. 

Később ugyanakkor többen is érveltek a mielőbbi chatfunkció bevezetése mellett, a tiszás Balogh Balázs szerint a fiatalabb korosztálynak is komfortosabb az írásos kommunikáció, míg a szintén tiszás Barna Judit azzal érvelt, hogy ő se látja maga előtt, hogy ha dulakodás van a járművön, akkor telefonálni fog, hátha ő is kap közben egy pofont. Egy ilyen fejlesztésnél azért sem lehet másodlagos a chatfunkció,mert a digitális akadálymentesség is fontos, a siket budapesti utasok például nem tudnának telefonon keresztül jelezni. Vitézy pedig azt is felvetette, ők még olyan leveleket is kaptak külföldiektől, hogy angol nyelven biztosított-e a telefonos ügyfélszolgálat. Szerinte miután valószínűleg nem az, a chat márcsak azért is praktikus, mert ott könnyű beállítani, hogy legyen automatikus a fordítás. A DK-s Déri Tibor azt vetette fel, hogy miközben úgy hallani, a BRFK-nál is 50 százalékos munkaerőhiány van, akkor mi alapján várjuk el, hogy a FÖRI-hez mindenképpen a legjobb emberek jöjjenek. Vitézy szerint viszont az, hogy a BKK-rendészek bruttó 600 ezret kereshetnek és még ezen felül plusz juttatásokat is lehet kapni, az versenyképes a rendőrjárőrök fizetésével.

A bizottsági ülés vonatkozó napirendi pontjához feltöltött szakmai anyagból kiderült az is, hogy januárban és februárban összesen 364 alkalommal intézkedtek önállóan a rendészeti osztály járőrei. Januárban a 165 intézkedésből 145 alkalommal intézkedtek szennyezett ruházat miatt, míg februárban 199-ből 167-szer. Ittas, bódult állapotban lévő utas miatt az év első hónapjában 5-ször kellett fellépniük, februárban 17-szer. Ezzel kapcsolatban a Magyar Kétfarkú Kutya Párt által delegált bizottsági tag, Várady Zoltán azt kérdezte, pontosan mit is jelent a szennyezett ruházat kifejezés, „itt az effektíve összevizelt ruházatot értjük ezalatt vagy esetleg egy építkezésből hazatérő munkásnak is azon kell aggódnia, hogy feljelentik, vagy ez egész egyszerűen egy kódszó, ami alatt a hajléktalanokkal szemben végzett intézkedéseket be tudjuk sorolni”. A FÖRI igazgatója szerint ez alatt több mindenről van szó, hajléktalanokról és haza felé tartó  munkásokról is. Vitézy szerint tipikusan akkor zárnak ki valakit az utazásból, ha valaki beszennyezi a járművet vagy zavarja a többi utast. 

Az ülésen a Közlekedő Tömeg nevű civil szervezet is jelen volt, amelynek képviselői többek közt azt vetették fel, hogy egy átlagos utas nem szokta tudni, hogy bizalommal fordulhat a járművezetőkhöz, ha baj van, és erre nem az a válasz, hogy hívják inkább a 112-t. Ugyanis ma az van kiírva a buszokon és villamosokon, hogy ne zavarják a járművezetőket. Végül Vitézy rendészettel kapcsolatos javaslatait 8-1 arányban elfogadták, egyedül a kutyapártos delegált tartózkodott.