Vitézy Dávid: Karácsony Gergely hisztériakeltése alaptalan volt
Vitézy Dávid (Fotó: Magyar Hang/Végh László)

– Fővárosi cégvezetői pályázatok, színházak, sétálóutcák, lakhatási programok és a Budapest Brand megszűnése – ezekről is szó volt Vitézy Dávid, a Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetőjének keddi háttérbeszélgetésén, amelyen a Magyar Hang is jelen volt.

– A budapestiek 50, az erzsébetvárosiak 60 százaléka támogatja, hogy azokat az utcákat, amelyeken nincs átmenő autóforgalom és többségében gyalogosok használják őket, sétálóutcává nyilvánítsák – többek közt ez derült ki Vitézy Dávid szerint abból a Medián-felmérésből, amit a Podmaniczky Mozgalom megbízásából készítettek. A frakcióvezető annak apropóján tartott kedden háttérbeszélgetést, hogy szerdán ismét ülésezik a Fővárosi Közgyűlés.

Még a terrorizmus elleni védelemhez is hasznosak a sétálóutcák

Elmondta, ugyan Deutsch Tamás kritizálja javaslatukat az erzsébetvárosi sétálóutcák számának növeléséről, de az előterjesztését immár a hetedik kerületi polgármester, Niedermüller Péter is támogatja több körös egyeztetés után, illetve Karácsony Gergely főpolgármester is. Ugyanezzel kapcsolatban Vitézyék már a múlt hónapban is tettek javaslatot, de azt akkor levette Karácsony Gergely a napirendről, arra hivatkozva, hogy a kerület több egyeztetést szeretne a kérdésben. A Podmaniczky Mozgalom így most újra benyújtja a javaslatot, amely gyakorlatilag 97 százalékban megegyezik az előzővel. Vitézy szerint Deutsch kritikáit az említett Medián-felmérés sem támasztja alá, az erzsébetvárosiak csupán 21 százaléka használ autót, kétharmaduk tömegközlekedéssel jár a legtöbbször. Így Vitézyék többek közt arra tesznek szerdán javaslatot, hogy legyen sétálóutca a Kazinczy utca egy része, illetve a Dob utca egy szakasza, továbbá a Madách tér hátsó, árkádon túli része is. A frakcióvezető szerint az autómentesség mögött terrorizmus elleni, védelmi szempontok is megjelennek, az ügyben a zsidó ortodox közösségek is kérték a forgalomcsillapítást. Javaslatuk fellépne az ellen a probléma ellen is, hogy a trolik a szabálytalanul parkoló autók miatt rendszeresen elakadnak Erzsébetvárosban, így több szakaszon is megszűnik a 45 fokos parkolás lehetősége, ehelyett majd párhuzamosan lehet parkolni.

Szintén a Podmaniczky ötletére viszik a közgyűlés elé a Bajcsy-Zsilinszky úti villamos tervezésének megindítását, hiszen „az elmúlt öt évben nem történt ezzel kapcsolatban semmi”. Ugyan a tervezésre járna uniós forrás a fővárosnak – ráadásul olyan, ami be sincs fagyasztva – az érintett IKOP Plusz programból a kormány sem Budapesten, sem a fővárosban nem költött eddig semmit sem. Ennek ellenére Vitézy Dávid szerint haladni kell a tervezéssel, hiszen ha mégis megkapná a pénzt a főváros, fontos, hogy már kész terveket tudjanak prezentálni. Emlékeztetett arra is, hogy frakciójuk egyik feltétele az idei költségvetés elfogadásához az volt, hogy a szóban forgó villamos tervezését a főváros saját forrásból kezdje el, így ezt abból fogja állni, hogy elhalasztották a közösségi költségvetés kereteiben megvalósuló egyes programok finanszírozását, de ezeket a pénzeket rögtön visszapótolják, amint lesz pénz. – A villamosprojekt nem állhat amiatt, hogy itt-ott kedves dolgot csinálnának az emberek, ez nem volt racionális – jegyezte meg. A Bajcsy-Zsilinszky úti villamos megvalósítása a gyakorlatban azt jelentené, hogy összekapcsolódna a 14-es villamos a 47-es és 49-es villamossal. Ez később Rákosrendező összekötését is segítené a belvárossal. Szerinte hiába kritizálja őt Lázár János vagy akár Karácsony Gergely azzal, hogy állandóan terveket készíttetne, mert „akinek nincs terve, sose fog pénzt kapni építésre”. Például ennek köszönhető az is, hogy szerdán a közgyűlés dönthet a Szegedi úti felüljáróval kapcsolatos projektről vagy éppen a budai fonódó villamos déli meghosszabbításáról.

„A főpolgármester érdeke kirakatvitát generálni”

Vitézy Dávid ismertette a lakhatási válságot mérsékelni kívánó előterjesztéseket is. Kezdeményezésére a főváros kísérletbe fog azon telkével kapcsolatban, amelyen a kelenföldi kollégium áll. Úgy fogják eladásra kínálni a területet, hogy kikötik, oda bizonyos mennyiségű lakást kell építeni, amelyekből legalább 150-et fog „visszakérni” a főváros a lakásügynöksége számára. Ezeket majd a piaci bérleti díj 80 százalékáért kapja meg a lakásügynökség és adja tovább a rászorulóknak. A telek ára fixen 5,5 milliárd forint lesz, a verseny viszont ott fog eldőlni a potenciális vevők között, hogy ki hány lakást lesz hajlandó visszaadni a fővárosnak, tehát ez a licit indul majd 150 lakásról. Vitézy Dávid szerint az új, innovatív modellek kipróbálására már csak a rákosrendezői projekt miatt is szükség van. Felmerült a kérdés, hogy a telket már évek óta ehhez hasonló megkötések nélkül árulták, miért pont most vennék meg úgy, hogy a főváros komolyabb feltételeket szab a hasznosításban. Vitézy szerint főként a covid alatt próbálták meg a telket értékesíteni, azóta viszony nagyban javult a lakáspiaci helyzet, így bíznak benne, hogy lesz rá érdeklődő. Ha ez a modell nem válik be, akkor tovább fognak dolgozni más konstrukciókon, de „ki kell törni a szokásos logikából, hogy a főváros eladja a telkét és épül rajta egy irodaház”. Ha a javaslat átmegy a szerdai közgyűlésen, május végén, június elején jelenhet meg a hirdetés a telekre.

Kitért a főváros által indítandó panelprogramra. Az eredeti előterjesztés szerint 30 százalékban finanszírozná a főváros és a kerületek, 70 százalékban pedig önrész és hitel kéne hozzá a társasházak részéről. Ez a Podmaniczky Mozgalom szerint veszélyeztetné a program sikerét, ezért azt javasolják, hogy legalább 50 százalékos legyen az önkormányzati arány. Emellett szerintük szükség lenne arra is, hogy a főváros felkérje a kormányt, támogassa azt saját vagy uniós forrásból. Ugyancsak kezdeményezik, hogy a programot ne a klímaügynökség koordinálja, hanem a Budapesti Közművek (BKM). Ha pedig a javaslatuk átmegy, szerinte tényleg értelmét veszíti a klímaügynökség léte, aminek a Budapest Brandhez hasonlóan felszámolás lehet a vége. A Magyar Hang itt megkérdezte Vitézy Dávidtól, örül-e a Brand megszűnésének. – Nincsenek érzelmeim ezzel kapcsolatban, annak örülök, hogy nem lesz több pénzpazarlás. Azt, hogy Karácsony Gergely Budapest Branddel kapcsolatos hisztériakeltése alaptalan volt, azt nem én mondom, hanem a főpolgármester saját előterjesztése. Ennek alapján ugyanis láthatóan könnyen szét lehetett osztani a cég feladatait a főváros más szervezeti egységei között. Szerintem a klímaügynökségnek is ez lesz a vége, de persze a főpolgármester érdeke kirakatvitát generálni – fejtette ki. Arról, hogy Karácsony Gergely élesen tiltakozik az ellen, hogy a klímaügynökséget a Budapesti Közművekbe olvasszák, itt olvasható a főpolgármester Magyar Hangnak adott nyilatkozata. 

Karácsony Gergely a Magyar Hangnak: Életemben először főpolgármesteri vétóval fogok élni
Hutter Marianna

Karácsony Gergely a Magyar Hangnak: Életemben először főpolgármesteri vétóval fogok élni

– Egy olyan politikai kultúra van többségben ebben a közgyűlésben a Fidesz és a volt fideszes pártokból – tehát a Tisza meg a Vitézy-frakcióból – amit én ennek az országnak egyáltalán nem kívánok – mondta a főpolgármester.

Vitézy nem hisz az összeesküvés-elméleteknek

Beszélt arról is, hogy megszületett a színházi megállapodás a főváros és a kormány között. Vitézy Dávid szerint Karácsony Gergely nem kötött jó alkut, ettől függetlenül azt meg fogják szavazni. Szerinte probléma, hogy az Állatkerttől elkerül a lovarda és a Holnemvolt Vár épülete az államhoz ennek részeként, „de erről persze nem szólnak a főpolgármesteri sikerposztok”. Ettől függetlenül a frakció meg fogja szavazni a megállapodást a színházak támogatása érdekében. Szerinte rosszízű támadás volt a főpolgármester részéről az is, hogy azért kritizálta őket, mert nem szavazták meg a Pro Cultura Urbis-szal kapcsolatos múltkori előterjesztést. Vitézy szerint szerdán már támogatni fogják, miután Karácsony Gergely elfogadta azon javaslatukat, miszerint annak kuratóriuma a jövőben ne a régi közgyűlés MSZP-s, DK-s logikáján működjön. Ez azt jelenti, hogy a frakciók új tagokat delegálnak oda: míg a Fidesz nem jelölt senkit, a Kutya Párt Pápai Gábort, a Tisza Nagy Ervint, míg a Podmancizky Merker Dávidot jelölte.

Rákosrendező kapcsán arról beszélt Vitézy Dávid, szerdán Karácsony Gergellyel közösen lesznek majd a projektre vonatkozó urbanisztikai tervpályázatok zsűrijének társelnökei, de nemzetközi tagjai is lesznek majd a bizottságnak. A tervek szerint a pályázatot júniusban szeretnék kiírni. Ugyan a főváros ingatlanbejegyzése megtörtént a területen, de a birtokbavétel még nem, arról továbbra is egyeztet a MÁV és a BKM, ugyanis rengeteg megoldandó kérdés van, kezdve az illegális lakásfoglalókkal. Ő úgy látja, a birtokbavétel nyáron történhet meg. Arra készülnek, hogy amint ez megtörténik, megpróbálják fizikailag lezárni, amennyire csak lehet, továbbá kamerákat létesítenek több ponton is, a fővárosi rendészek pedig járőröznek majd a területen, hogy megakadályozzák a további illegális hulladéklerakást. A területet ugyanis ma a MÁV nem védi, közútról teherautóval is lehet kockázat nélkül illegálisan elkeríteni. A politikust kérdezték a rákosrendezői tüzekről is. Vitézy leszögezte: nem hisz azokban az összeesküvés-elméletekben, miszerint ezek mögött a kormány állna. Annyiban viszont összefügg a kérdés Lázár Jánossal, hogy amíg úgy állt, hogy a terület nem a fővárosé, hanem az arab befektetőé lehet, addig az építési és közlekedési miniszter gyors ütemben kitelepítette az ottani lakókat. Az ő helyükre illegális lakók költöztek be, akik olyan életmódot folytatnak, amelynek része az is, hogy tüzeket szoktak rakni. Legutóbb feltehetően ez okozott ott problémát, ugyanis ezeken a területeken volt tűz, nem a talpfák környékén. Az ő személyes véleménye, hogy ezeket az amúgy is rossz állapotú házakat mielőbb le kéne bontani.

Rákosrendező ügyében egyébként a kormány nem hajlandó az asztalhoz ülni, politikai egyeztetések nincsenek, és továbbra sem jelölt Lázár János miniszteri biztost az ügyben. Vitézy arra számít, ez érdemben a ’26-os választásig már nem fog változni.

Aki indul, azt lőni fogják jobbról és balról is

Végül Vitézy Dávid kitért a fővárosi cégvezetői pályázatokra, amelynek legfrissebb fejleményeit a Magyar Hang is követi, például hétfőn írtuk meg, hogy még egy Habony Árpád-közeli szereplő, a Stockton egykori vezérigazgatója is beadta jelentkezését a megmérettetésen. Mint többször is megírtuk, az alábbi cégek vezetői posztját pályáztatják meg:

• Budapesti Közlekedési Központ (BKK)
• Budapesti Közlekedési Zrt. (BKV)
• Budapesti Közművek (BKM)
• Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ (BFVK)
• Budapest Gyógyfürdői És Hévizei Zrt. (BFGYH)

Vitézy emlékeztetett, miután hétfőn sem a BKK, sem a BKV esetében nem talált legalább három olyan jelöltet a bíráló bizottság, akiket személyesen is meghallgatnának, kezdeményezik a főpolgármesternél, hogy nyissa újra ezeket a pályázatokat. A Magyar Hang kérdésére elmondta, ez nem jelentené azt, hogy azoknak, akik már pályáztak, azt újra meg kéne tenni, csupán további 30 napot biztosítanának az újabb jelentkezőknek. Hogy mi lesz, ha ennek a főpolgármester eleget tesz, de nem lesznek új érdemi jelentkezők, arra azt mondta: a tiszás Orbán Árpádot, a bíráló bizottság elnökét kérdezzük. Arra pedig, hogy miért hétfőn, utolsó pillanatban módosították úgy a bizottság ügyrendjét, hogy legalább három olyan jelentkezője legyen a pályázatoknak, akiket személyesen is meghallgatnának, arra azt mondta, a bizottság korábban optimistább volt, de látták, hogy nincs elég jó jelentkező. A Podmaniczky Mozgalom vezetője kritizálta a Fidesz pályáztatással kapcsolatos narratíváját, ami szerint a kormánypártokon kívül mindenki arra szövetkezett, hogy Gyurcsány emberei a helyükön maradjanak. – A valóságban nálam kevesen tettek többet azért, hogy ez ne így legyen – jegyezte meg Vitézy Dávid. Például ezt az is bizonyítja, hogy a fővárosi cégek igazgatóságait megszüntették, így azoknak már nem tagja sem Draskovics Tibor, sem a szintén a DK-hoz köthető Garamvölgyi Ábel.

Arról is beszélt, ugyan a bizottság munkája zárt, de igazak azok a sajtóértésülések, hogy voltak kétes hátterű emberek a pályázok között. – Közülük senkit sem engedett tovább a bizottság. Nem fogunk büntetőeljárásban érintett személyeket, sem kétes előéletű figurákat meghallgatni, nem ment el az eszünk – jegyezte meg. Jövő héten egyébként minden olyan jelöltet meghallgatnak majd, akiket arra érdemesnek tartott a bizottság.

A Magyar Hang arról is kérdezte a frakcióvezetőt, kudarcnak tekinti-e, ha végül mind az öt fővárosi cég jelenlegi vezetője a helyén marad. Szerinte az a fontos, hogy legyen egy transzparens pályáztatás, de a helyzet nem egyszerű, ezt tudták az első perctől. – A ’26-os választási kampányban vagyunk, a jelenlegi viszonyok között bárki pályázik, meg kell szerezni a színes összetételű bíráló bizottság támogatását, a főpolgármesterét – aki minden jelenlegi cégvezetőt a helyén akar tartani – majd a közgyűlését is. Tehát nyilván bárki, aki cégvezetőnek pályázik, az számíthat arra, hogy lőni fogják jobbról és balról, a Fidesztől és a DK-tól is. Nem azt akarom megmagyarázni, hogy miért ne változzon a helyzet, de látni kell a kontextust. Tehát lehet, hogy végül olyan is a helyén marad ebben a politikai összetettségben, akinek nem kellene – fejtette ki. Ugyanakkor hozzátette: nem gondolja, hogy végül minden cégvezető a helyén fog maradni.

Arról is érdeklődtünk a kritikákra kitérve, hogy nem okozhat-e bizonytalanságot a BKK-nál és a BKV-nál a pályáztatás meghosszabbítása. – A MÁV-nál rosszabb a helyzet, ahol ha Lázár János rosszul ébredt fel, kirúghat valakit egy sajtótájékoztatón. Egyébként úgy látom, a fővárosi cégeknél zajlik a mindennapi munka, a verseny mindenkinek jót tesz, olyan cégvezetők is elkezdtek megoldásokat keresni, akik korábban kifogásokat kerestek – jegyezte meg.

A háttérbeszélgetésen további előterjesztéseiket is ismertette Vitézy Dávid. Szeretnék, ha szemléletváltás lenne a Nagyvásárcsarnok kapcsán, ami kezdi elveszíteni a sármját, jelenleg „turistalehúzós” szuvenírvásár van, ehelyett ezt Budapest kirakatává kéne tenni, mint a helyeket szolgáló piac és turistalátványosság. Szerinte a közgyűlésnek nincs bizalma a Vásárcsarnok jelenlegi irányításában, a fővárosi szakbizottság hétfőn le is szavazta mind a beszámolójukat, mind az üzleti tervüket. Jó példaként Vitézy Dávid azt említette, amit Őrsi Gergely II. kerületi polgármester tudott kihozni a Fény utcai piacból, ahol mindig történik valami, rendszeresek a programok. Kezdeményezik azt is, hogy a jelenlegi 1100 utasváró számát bővítsék legalább 300-zal. Jelenleg ugyanis csupán a busz-, troli- és villamosmegállók mindössze 20 százalékához tartozik utasváró. Szeretnék azt is, ha a közgyűlés megkérné a MOHU-t, hogy a kukásautók szemételszállításának menetrendjén módosítson, a jelenlegi ugyanis a panaszok szerint a főváros több pontján a reggeli órákban dugókat tud okozni.