Örülök, hogy jobb belátásra bírtam a főpolgármestert és két nappal ezelőtti álláspontját módosítva Karácsony Gergely mégis vállalja a főpolgármester-jelölti vitát. Magam részéről akár holnap is készen állok, nem kell májusig várni – replikázott Vitézy Dávid Karácsony Gergely szombat reggeli posztjára, amelyben a főpolgármester némileg árnyalta korábbi álláspontját a vitát illetően.
Vitézy Dávid korábbi közlekedési államtitkár kedden jelentette be, hogy az LMP és civilek támogatásával indul a főpolgármesteri posztért. Karácsony akkor úgy reagált, hogy szerinte „a nap végén Vitézy Dávid a Fidesz jelöltje lesz”, és nem gondolja, hogy Szentkirályi Alexandra végig fogja csinálni a kampányt, ezért a vitával inkább kivár, amíg ez tisztázódik. Szombaton pedig előválasztást javasolt Vitézy és a Fidesz-KDNP jelöltje, Szentkirályi Alexandra között. Vitézy ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott friss bejegyzésében: „Rutinosan közlekedem villamossal, nem félek attól, hogy elütnének, de mégsem indulok sem jobb-, sem baloldali előválasztáson. Ugyanis sem Gyurcsány Ferenc, sem Orbán Viktor jelöltje nem vagyok és nem is szeretnék lenni.”
Szerinte a hivatásos pártpolitikusok egymás közti konfliktusaiból a budapestieknek is elegük van. Épp azért indul főpolgármesternek, hogy ezt a pártpolitikai egymásra mutogatást és minősítgetést meghaladják. Már csak azért is jó ötletnek tartja a jelöltek vitáját, mert ott a főváros problémáiról, a jövőről, az utak, a közösségi közlekedés és a lakhatás valódi fejlesztéséről lehet szó.