Vitézy ízekre szedte az új HÉV-tendert
Vitézy Dávid (Fotó: Magyar Hang/Végh László)

Első ránézésre örömteli hír, hogy a kormány végre kiírta az új HÉV-tendert, de az ördög a részletekben van – írja Vitézy Dávid, a Podmaniczky Mozgalom fővárosi frakcióvezetője friss Facebook-bejegyzésében. 

Mint ismert, a kormány újra kiírta a pályázatot a HÉV-járművek beszerzésére, könnyített műszaki feltételekkel, de a százmilliárdos uniós támogatáshoz 2029 végéig meg kellene érkezniük. Hegyi Zsolt MÁV-vezér ekkorra kell megérkeznie az első 18 járműnek az 54-ből. A tervezett beszerzés oka pedcig az, hogy a zömében 50 évesnél idősebb motorkocsik üzemben tartása komoly kihívás a MÁV számára. Hamarosan egyre többet kell kivonni ezek közül a forgalomból, ami új járművek nélkül járműritkítást okozhat.

Vitézy szerint a tender kapcsán az egyik gond az, hogy 120 méter helyett 110 méteres vonatot, 700 férőhely helyett 650 férőhelyes vonatot keres már csak a MÁV a korábbi tenderhez képest. Csökkent az ajtók száma, és az alacsonypadlós elvárt arány is: a korábbi 75 helyett már csak a vonat 66 százalékának kell alacsonypadlósnak lennie. – Míg az akkori 12,7 millió eurós árat (mely nem is volt a legjobb licitajánlat még) arra hivatkozva lőtte le a kormány 2021-ben, hogy túl drága, most a tenderben az szerepel, hogy 14,85 millió euróig elfogad ajánlatokat a MÁV. Tehát rövidebb vonat, kevesebb ajtó, kevesebb alacsonypadló, kevesebb férőhely és 17 százalékkal magasabb irányár – euróban.”

A tender csak a H5-ös szentendrei HÉV esetében tartalmaz kötelező lehívást, tehát a H6 ráckevei és a H7 csepeli HÉV esetében bizonytalan időtávra tolja a járműcserét – a korábbi járműtender mindhárom vonal vonatainak cseréjét azonnal célozta – folytatja Vitézy. Mint hozzátette, a tenderből töröltek minden utalást a vasúti kijárási képességre – így 40-50 éves távlatban megszűnik az esélye, hogy akár északon az esztergomi vonalról, akár délen a frissen felújított kunszentmiklósi (belgrádi) vonalról az elővárosi vonatok egy jövőbeni fejlesztett HÉV-be csatlakozhassanak.

Végül kitért arra, hogy a tendert 2025 novemberében írta ki a MÁV, és minden eddigi hasonló tender tapasztalatai alapján igen kicsi az esélye, hogy a választások előtt lezárul. – Tehát, nehéz nem üres választási ígéretnek látni ezt a tendert – már csak azért is, mert előzetes típusengedély nélkül írták ki a beszerzést, amire sose láttunk korábban példát a MÁV motorvonat-beszerzései vagy akár villamos tenderek kapcsán. Ez olyan plusz jogi, időbeli kockázatot visz az egész beszerzésbe, ami megkérdőjelezi annak komolyságát – végképp azt, hogy Lázár János ígéretei szerint 2027-re itt új vonatok járjanak, hisz a teljes típusengedélyezést szó szerint nulláról kell kezdenie a szállítónak – fogalmazott a fővárosi politikus.