Vitézy szerint már februárban el kell készíteni a rákosrendezői mestertervet
Vitézy Dávid (Fotó: Magyar Hang/Végh László)

Az Egyesült Arab Emírségekből érkező befektető arra számított, hogy Szerbiában megvalósult projekthez hasonlóan meg tud állapodni az állammal, és gond nélkül meg tudja valósítani a saját koncepcióját. A Fővárosi Közgyűlés és a budapestiek közössége azonban ennek gátat vetettek, hiszen nincs rendben, hogy a fővárosiak ne szólhassanak bele abba, hogy mi épüljön ezen a területen – mondta Vitézy Dávid fővárosi képviselő az ATV Egyenes beszéd című adásában, amelyet a Telex szemlézett.

Mint arról mi is beszámoltunk, Karácsony Gergely főpolgármester péntek délelőtt tartott konferenciát Vitézyvel és urbanista szakértőkkel együtt arról, hogy milyen fejlesztéseket terveznek Rákosrendező területére. – Minden kötelezettséget, amelyet az arab beruházókkal szemben eredetileg vállalt a kormány, Budapesttel szemben is vállalnia kell – mondta Vitézy, aki bízik abban, hogy ez meg is valósul. Ezen a területen a kormány közreműködése nélkül nem is lehet fejlesztéseket véghez vinni. Az elmúlt években több terv is készült Rákosrendező fejlesztésére, de egy mestertervet a fővárosnak kell elvégeznie, amelyet a közgyűlésnek már februárban el kell készítenie. Vitézy hozzátette, szakmai téren ehhez még nem áll minden szükséges erőforrás Budapest rendelkezésére.

A Rákosrendező területén szükséges közlekedési infrastrukturális fejlesztéseket az arab befektető sem vállalta volna, így azt nem lenne fair a fővároson számonkérni – mondta Vitézy. Ő abban bízik, hogy a kormány hajlandó lesz ezeket a fejlesztéseket elvégezni, beleértve villamosfejlesztéseket és a kisföldalatti fejlesztését.