A gyöngyösi kórház főigazgatója hatáskörében eljárva vizsgálatot rendelt el a kórháznál a polgármester jogosulatlan beoltása ügyében – közölte az operatív törzs szerdai tájékoztatóján Kiss Róbert rendőr alezredes.
A Magyar Hang is beszámolt róla, hogy noha nem tartozik az oltási rend szerint jelenleg oltott egyik csoportba sem Hiesz György, Gyöngyös független – korábban MSZP-tag – polgármestere, mégis kapott koronavírus elleni védőoltást.
A politikus a Gyöngyösi TV-nek adott interjúban megerősítette az információt, hogy valóban kapott koronavírus elleni védőoltást. Ezt azzal magyarázata, hogy egy idősotthonban a személyzetnek másfél órája volt arra, hogy eldöntse: kukába dobják a kimaradt oltóanyagot, vagy pedig kiosztják. Állítja, ezt követően értesítették a házi orvosokat, akik pedig hívták a körzetükben élőket. Szavai szerint így érkezett hozzá a telefonhívás egy szombaton, hogy menjen be, és beadják neki a védőoltást. Egy órán belül kellett döntenie arról, hogy „igen vagy nem”, vagyis hogy kéri, avagy sem az oltást. Sokadmagával kapta meg a vakcinát, olyan személyekkel együtt, akik szintén nem egészségügyi dolgozók – magyarázta.