Völner Pál október vége óta nem praktizálhat ügyvédként
Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára, a térség fideszes országgyűlési képviselője 2021. július 7-én (Fotó: MTI/Kovács Tamás)

Bár néhány hete még ügyvédként dolgozott Völner Pál, október végén státuszát inaktívra változtatta az illetékes megyei ügyvédi kamara – írta meg a hvg.hu.

Mint a lap emlékeztetett, bár a vele kapcsolatos korrupciós botrány politikai karrierjének véget vetett, Völner ügyvédként továbbra is dolgozott Nyergesújfalun céges és munkaügyi kérdésekkel kapcsolatban. Ám azt követően, hogy október 24-én vádat emeltek a politikus ellen, felfüggesztették ügyvédi státuszát, így Völnernek le kellett adnia a bélyegzőjét, ahogy ügyvédi igazolványát is érvénytelenítették. Ugyan Schadl Györgyöt letartóztatták, Völner szabad lábon maradhatott.

A vádak szerint Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke még 2018 májusa előtt „korrupciós kapcsolatot” alakított ki Völner Pál államtitkárral, akinek rendszeresen készpénzt – 2021 júliusáig összesen legalább 83 millió forintot – adott, Völner pedig ezért cserébe befolyását felhasználva többször segítette Schadlt. Az ügyészség beismerés esetén Schadlra tíz, Völnerre nyolc év börtönt kért, a részletekről itt írtunk.

Völner Pálra nyolc, Schadl Györgyre tíz év börtönt kér az ügyészség beismerés esetén
Magyar Hang

Völner Pálra nyolc, Schadl Györgyre tíz év börtönt kér az ügyészség beismerés esetén

Azt is indítványozzák, rendeljenek el velük szemben vagyonelkobzást a jogtalan gazdagodásuk erejéig.