
Egy Soroksártól 260 kilométerre fekvő, nyíregyházi családi házba bejegyzett cég készíti a XXIII. kerület önkormányzati lapját, a Soroksári Hírlapot. A szerkesztést végző vállalkozás a Promotheus Agency Kereskedelmi és Szolgáltató Bt. a fideszes Petneházy Attila volt országgyűlési képviselő, színművész otthonában működik – derül ki a lapunk birtokában lévő iratból. Ez azonban szemmel láthatóan nem zavarja a fővárosi kerület vezetését. Sőt, polgármesterváltás ide vagy oda, 2020-ban kifejezetten ragaszkodtak ahhoz, hogy Nyíregyházáról szerkesszék a havilapot. Idén januárban ugyanis három nyíregyházi cégtől kértek árajánlatot a 16 oldalas újság készítésére.
A Promotheus Agencynek azonban aligha kellett attól tartania, hogy elhalásszák előle a munkát. A másik két ajánlattételre felkért cég ugyanis csaknem kétszer annyiért dolgozott volna: az OrientMe Bt. havi nettó 1,6 millió forinttal, az Altamira Grafikai Stúdió és Reklámügynökség Kft. pedig 1,5 milliós ajánlattal pályázott. Ezek nem „versenyezhettek” a Promotheus Agency havi nettó 900 ezer forintos ajánlatával. A vállalkozásnak egyébként nem ez az első szerződése az önkormányzattal, mivel 2018 óta a cég gondozásában jelenik meg a Soroksári Hírlap.
A Promotheus Agency egy 1992-ben betéti társaságként alapított nyíregyházi kisvállalkozás, amelyet a helyi L. család hozott létre. Később megváltak tőle, így lett tulajdonosa Petneházy Attila színművész, később pedig kültagként a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház több színművésze is szereplőjévé vált a cégnek. Petneházy 2011-ben szállt ki belőle, majd a felesége és a fidelitasos Dávid fia fordult meg benne több funkcióban is. Jelenleg a cég adatbázis szerint Petneházy Dávid a cég ügyvezetője és beltagja, az édesanyja pedig a kültag.
A cégadatok szerint az egyik „rivális”, az OrientMe Bt. is kapcsolatba hozható a Petneházy családdal. A céget még Thalia Büfé Bt. néven a fent említett L. család egyik tagja alapította 2017-ben. Ekkor a cég kültagja egy Szoboszlai Gyula nevű fiatalember volt, aki Petneházy Dávid üzlettársa volt egy másik cégben, a Royal Flex Kft.-ben.
Milliós utalványokkal ágyaztak meg a pelenkabiznisznek | Magyar HangÉrdekesség, hogy a cégektől kifejezetten szerkesztői feladatokra kértek árajánlatot. A nyomtatás nem a Promotheus Agency feladata – erről beszélt az újság felelős kiadója, dr. Veres Anikó megbízott aljegyző is a januári testületi ülésen az ellenzéki képviselő, Ritter Ottó kérdésére. Hogy miért Nyíregyházáról hívtak meg cégeket, azt azzal magyarázta, hogy 2017-ben szerkesztőt kerestek, megpróbálták felmérni, hogy a budapesti cégek mennyiért vállalnák a feladatot. Azt mondta, most arról a területről hívtak meg cégeket, amelyről feltételezték, hogy körülbelül ugyanolyan árban tesznek ajánlatot. A megbízott aljegyző azt is állította, hogy a jelenlegi szerkesztő „rendszeresen részt vesz az önkormányzati rendezvényeken”.
Ezek alapján és az iskoláktól, civilektől beküldött írásokból készülnek a cikkek. „Az, hogy a cégnek a székhelye Nyíregyházán van, nem jelenti azt, hogy nincsen Budapesten telephelye” – fogalmazott az okvetetlenkedő képviselő kérdésére. Ez viszont valótlanság. A Promotheus Agencynek ugyanis a cégadatbázis szerint nincs budapesti telephelye. Egyetlen fióktelepe van, az is a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Nagyivánban. Hogy a havi 900 ezer forintos munkadíj sok vagy kevés, annak eldöntésére nem vállalkoznánk. Tény, hogy a Hajdú-Bihar megyei Balmazújvárosban havi 800 ezer forintért készült tavaly a helyi havilap ugyancsak 16 oldalon, de ebben benne volt a 6650 példány nyomtatási költsége is.
A Promotheus Agency felfutása viszont több mint figyelemreméltó. 2018-ban ugyanis egy alvó cégbe leheltek életet. A cég az adatbázis szerint a megelőző két évben egyetlen fillér forgalomról sem adott számot. A 2018-as évben viszont az egy alkalmazottat foglalkoztató bt. valósággal kilőtt, 110 millió forintos nettó árbevételt könyvelhetett el.
A Petneházy család cége a Miniszterelnökségnek is bedolgozik. A Napi.hu írta meg, hogy Petneházy Dávidnak PR-kommunikációs tanácsadásért legfeljebb bruttó 10,5 millió forintot fizet. Kerestük a fidelitasos Petneházy Dávid ügyvezetőt, de nem reagált. Bese Ferenc, a Fidesz támogatásával indult polgármester helyett pedig az aljegyző, Veres Anikó annyit közölt, hogy a polgármester a járványügyi helyzet miatt később válaszol a kérdéseinkre.