
„Megismétlem felhívásomat a magyar hatóságokhoz, hogy engedjék a budapesti Pride megrendezését” – közölte Ursula von der Leyen annak ellenére, hogy Orbán korábban megkérte, ne avatkozzon magyar belügyekbe.
Szeretném megismételni felhívásomat a magyar hatóságokhoz, hogy engedjék a budapesti Pride megrendezését szombaton – jelentette ki az ATV szerint a Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke az EU-tagállamok vezetőinek tanácskozását lezáró sajtótájékoztatóján. Mint mondta, fontos, hogy a rendezvény félelem nélkül valósuljon meg, anélkül, hogy a szervezőket vagy a résztvevőket bármilyen büntetőjogi vagy közigazgatási szankció érné. „A békés gyülekezéshez való jog alapvető jog. Ezt minden tagállamban biztosítani kell” – szögezte le.
Von der Leyen korábbi, hasonló tartalmú, X-re kitett üzenetére ugyanott válaszolt már egyszer Orbán Viktor. A miniszterelnök arra kérte az Európai Bizottságot, hogy tartózkodjon a beavatkozástól a tagállamok rendészeti ügyeibe, nincs hozzá köze. Az EU-csúcsra érkezve pedig kijelentette: Magyarországon mindenki gyülekezhet, ez alkotmányos jog. Egy dolgot nem lehet, hogy amikor alkotmányos jogok ütköznek, akkor bármelyik a gyermekvédelem fölé kerekedjen.