Vonulásos erődemonstrációt hirdettek Toroczkaiék

Vonulásos erődemonstrációt hirdettek Toroczkaiék

Toroczkai László (Fotó: Halász Nóra/Magyar Hang)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

A Magyar Gárda feloszlatása óta nem igazán volt példa arra, hogy szélsőségesek bármilyen településen felvonuljanak a „cigánybűnözés” vagy hasonlók miatt, most azonban a Jobbikból kivált Mi Hazánk feleleveníti a régi hagyományokat. Toroczkai Lászlóék Törökszentmiklóson fognak erődemonstrációt tartani, közösen a Betyársereggel.

Az

ügy előzményét az adja, hogy nemrég

nyilvánosságra került egy videó, amely szerint a település

egyik üzletébe bemegy egy férfi, látszólag minden ok nélkül

megüt egy embert, majd rátámad egy másikra is. Toroczkai

László, a Mi Hazánk elnöke azt közölte, hogy nem ez volt az

első ilyen eset, a férfi már korábban megtámadott embereket, be

is vitték a rendőrségre, majd onnan kiengedték. –

Tették ezt úgy, hogy a büntetett előéletű emberállat ahhoz a

népes családhoz tartozik, amelyik évtizedek óta rettegésben

tartja a várost – írta a Facebook oldalán.

Szerdai

sajtótájékoztatóján már sokkal nyíltabban fogalmazott. Mint

mondta, már

2005-ben is lehetett hallani arról, hogy „két cigány család

terrorizálta a települést”, és hiába választottak meg egy

jobbikos polgármestert, azóta is áldatlan állapotok vannak. A

Mi Hazánknak sajátos elképzelése is van az ilyen esetek

kezelésére, a szibériai bérrabtartás. Ez lenne alkalmas –

Toroczkai László szavai szerint – arra, hogy ezeket az

„antiszociális elemeket kivonják a társadalomból”.

Ha már ezt nem is tudják megvalósítani, a régi módszerhez nyúlnak: erődemonstrációt fognak tartani május 21-én este, alig néhány nappal az európai parlamenti választások előtt, mégpedig közösen a Betyársereggel. Toroczkai László szerint így akarják rábírni a hatóságokat és a polgármestert arra, hogy „tegyék a dolgukat”.

Sajtóértesülések szerint a verekedő férfi bokszoló, és kábítószer hatása alatt állt.