Wachsler Tamás: Én döntöttem Nagy Imre szobrának elszállításáról

Wachsler Tamás: Én döntöttem Nagy Imre szobrának elszállításáról

Hol Nagy Imre szobra állt, a Vértanúk tere 2018. december 28-án (Fotó: Magyar Hang)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

A tüntetések hatására döntött Wachsler Tamás a Nagy Imre-szobor elszállításának módjáról – állította az építészmérnök a Válasz Online-nak adott interjújában. A Kossuth tér rekonstrukciójáért felelős Steindl Imre Program Zrt. vezérigazgatója szerint az eredeti ügymenetet az elszállítás előtti néhány nap írta felül.

Mint mondta, az „elszabadult indulatok azt vetítették előre”, hogy a szobor elszállítását egyesek esetleg szeretnék megakadályozni. Tartott tőle, hogy lesz tüntető, aki nem méri fel a több tonnás építmény mozgatásának veszélyességét, és aláfekszik, vagy a daru elé áll. Ráadásul azt sem akarta, hogy olyan képek szülessenek, amelyeken a Nagy Imre-szobor egy kötélen lóg.

Korán reggel nekiestek Nagy Imre szobrának | Magyar Hang

Két ünnep között, szinte fű alatt, december 28-án korán reggel, „gyorsba" elbontották Nagy Imrének a Parlament melletti Vértanúk terén álló szobrát. A Kövér László házelnök vezette Kiemelt Nemzeti Emlékhely Bizottság még december elején döntött, hogy az 1956-os forradalom után kivégzett miniszterelnök emlékművét a jelenlegi helyéről a Jászai Mari tér déli, lipótvárosi területrészének geometriai középpontjában állítják fel.

Wachsler szerint tartható, hogy június 16-ára álljon a Jászai Mari téren a most elszállított szobor. Abban nem biztos, hogy lesz ceremónia, „hiszen ezt a szobrot egyszer már felavatta Göncz Árpád 1996-ban.” A teret az építészmérnök méltó helyszínnek tartja, és az emlékmű közvetlen környezetét is megszépítik.

A vezérigazgató a 2011-es országgyűlési határozatot világos tájékozódási pontnak tartja: „az egyik ilyen, hogy a tér rekonstrukciójakor az ősbűn, a szoborrombolások előtti állapotokhoz nyúlunk vissza.” Így azt gondolták végig elmondása szerint, hogy milyen lenne az Országgyűlés környezete, ha 1945 után „szimulált népítéletekkel” nem rombolják le a korábbi alkotásokat. Szalonképtelen emlékműveket viszont nem állítanának újra – tette hozzá.

A döntést viszont szerinte nem doktriner módon hajtották végre. Így nemcsak Nagy Imre nem maradhatott, de elkerült a Makovecz Imre tervezte jelképes ötvenhatos sír, illetve Kovács Béla egykori kisgazda politikus mementója is. József Attila szobra viszont szerinte nem zavarja meg a „szimbolikus térszerkezetet”, miután a Kossuth tér szélén áll.

Nagy Imre, a lépre csalt miniszterelnök | Magyar Hang

A kocsi már előállt. Az előző napokhoz képest kifejezetten hideg idő ígérkezett, a meteorológia hajnalban plusz egy fokot jelentett. Donáth Ferenc és Szántó Zoltán a Parlament északi kapujánál az autó mellett várakoztak az erősödő fegyverzajban. Nagy Imre miniszterelnök azonban visszafordult, felment a Parlament lépcsőjén.

Wachsler ragaszkodik hozzá, hogy az eltávolítás nem Nagy Imre történelmi szerepével vagy Varga Tamás alkotásával kapcsolatos értékítélet. Erősen bízik is benne, hogy sikerül megállapodni a szobor alkotójával, aki nem támogatta az áthelyezést. A vezérigazgató szerint pedig a történeti hűséghez tartozik, hogy a szobrot eredetileg nem a Vértanúk terére szánták.

A Válasz Online felvetette, hogy a vörösterror áldozatainak mementója csak 11 évig állt a helyén, míg Nagy Imre szobra 22 évig. Wachsler szerint viszont egy szobor legitimitását nem az adja, hogy mennyi ideig állt. „Ezen az alapon az összes rossz komcsi szobrot meg kellett volna hagyni a rendszerváltás után” – jegyezte meg. De megnyugtatott, hogy Nagy Imre emlékművét nem sorolják ebbe a kategóriába. A történelmi szerepét nem vonják kétségbe, és ha ezt tennék, szerinte „tényleg a Szoborparkba kerülhetne az alkotás.”